Egy újabb szint a DXN üzletünkben. Egy életút. Az érzés leírhatatlan, megfogalmazhatatlan. Látni, ott lenni munkatársak sikerénél és egyre több embernek segíteni elérni az álmait, ez az igazi cél. A Star Ruby szint nem csak az én érdemem, ez csapatmunka, amit összetart a szeretet, a hit, a szenvedély, a közös célok és álmok. Ez a szint azt jelenti, hogy csapatomban többen elérték a Star Agent szintet és sikeresen építik a DXN üzletüket. 

De kezdjük az elején!

Az első Star Agent munkatársam Nagy Katalin Tünde lett, vagy ahogy sokan ismerik Kathrin Gross. Németre váltotta a nevét, mert szíve csücske Németország és ott is él már több éve. 

Évekig ismerősök voltunk a Facebookon, ha jól emlékszek egy motivációs csoportban ismerkedtünk meg. Majd több év csend után Kate felvette velem a kapcsolatot, még aznap 3 órát beszélgettünk, egyből egymásra hangolódtunk és tudtuk, hogy közös utunk van. 

Azóta is nagyon aktív nemzetközi hálózatépítő, sikeres és lenyűgöző milyen bátor, elszánt, a céljaival, álmaival kapcsolatban. 

Minden napos munka, töretlen ambíció és nagylelkű segítség jellemzi. 

Olyan tempóban fejlődik a csapatával együtt, hogy ebben az évben meg is született az első Star Agent munkatársa.

Én nagyon szeretem és végtelenül büszke vagyok rá.

Második közvetlen Star Agent munkatársam Andi lett még nyáron.

Ő volt a lányaim óvodai dajkája és még a 8pont8 program elindulása elején csatlakozott. Vagyis nem szólt semmit arról, hogy őt érdekli a DXN üzlet, csak egyszer láttam, hogy beregisztrált. Pár napra rá, fel is vette velem a kapcsolatot messengeren és másnapra megbeszéltünk egy kávézást. 

Egy beérett munka eredménye a Star Agent szint, ami nagy öröm volt mind a kettőnk számára. 

Andit is végetelül szeretem és szerencsénkre tudunk találkozni személyesen is és meg tudjuk beszélni az üzleti és a személyes fejlődést. 

Ha volt már szerencséd találkozni egy olyan emberrel, aki mindenben a legjobbat, a legszebbet látja, aki mindig pozitív és soha nem panaszkodik, soha nem lógatja az orrát és feltöltődsz a jelenlétében, akkor ő biztos olyan. 

Andi ma már lányával együtt, nagy szeretetben építik az DXN üzletet. 

Végül rólam. 

A harmadik direkt Star Agent munkatársam egy nagyon lelkes havi több száz, de volt hogy ezer pontért vásárolt csatlakozóm volt, akit inkább a termékek minősége és a szervezetre gyakorolt jótékony hatása érdekelte/ érdekli. 

A Ruby szintről azt tudom elmondani, hogy ez egy hosszútávú munka eredménye, amikor akkor is dolgozik az ember, amikor még nem látja az eredményeket és hirtelen láthatóvá válnak. Úgy gondolom, hogy ha van egy erős Miértünk, amikért hajlandóak vagyunk tenni, megmozdulni, akkor annak mindig meglesz az látszatja.

Az érzés amikor alig várom, hogy reggel legyen, hogy megtervezzem a napomat, a hetemet, hogy tudom, kézben tartom az életemet és ezzel másoknak is segítek, példát mutatok, hogy így is lehet.

Megmutathatom a saját életemmel, hogy akár honnan jöttél, nem érdekes mi volt eddig, merj nagyot álmodni, mert ezzel az üzlettel a legmerészebb álmokat is valóra lehet váltani, ha hajlandó vagy érte tenni, dolgozni, fejlődni. 

Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy Juditot kaptam mentoromnak. Hálás vagyok neki, hogy meglátta bennem azt, amit még magamban sem, segített és folyamatosan segít az utamon. A tőle kapott ajándékkal sikerült megsiratnia, hisz egy minősülés, egy magasabb szint mégis csak sorsfordító és hogy a mentorom hogyan is gondol rám. 

Judit tele van szeretettel és mindig ad belőle egy szeletet útravalónak. 

 

Céljaimról: 

Szeretném elérni a Star Diamond (gyémánt) szintet a következő évben, ami meg is lesz, hisz folyamatosan dolgozunk a meglévő és az új munkatársakkal is.

Célom, hogy akik komolyan gondolják a DXN üzletet, azok fejlődjenek, sikereket érjenek el és ők is minősüljenek, vagy újabb szintet lépjenek. 

De van egy távolabbi célom is, ez pedig nem más mint a jutalomút a férjemmel és a munkatársakkal, mivel 2023-ban lesz a DXN 30 éves és az egyik nagy nagy álmom, hogy kiutazhassunk jutalomútként Malajziába a DXN születésnapra. 

 

Ha te is szeretnél egy igazán dinamikusan fejlődő DXN csapathoz tartozni, akkor vedd fel velem a kapcsolatot bátran és ismerjük meg egymást. 

Légyszíves ne másold a tartalmaim. Ha kérdésed van, keress meg!