Életem műtét előtt és után – epeköveim története

Életem műtét előtt és után – epeköveim története

Történetem 2014-ben elkezdődött vagy már korábban is, csak nem figyeltem a tünetekre, nem volt számomra jelentős.

2014 nyarán, munkából mentem haza, de már ott nem éreztem jól magam, nagyon fájt a jobb oldalam. Majd otthon pár óra leforgása alatt jobban lettem, de utána nagyon fáradt voltam.
Aztán eltelt 6 év tünet nélkül….

2020 augusztus 2 :

A 35. születésnapomat ünnepeltük a családommal. Az ebéd paradicsomos húsgombóc volt, aztán egy nagy torta.

De az ünneplés után valami megmagyarázhatatlan feszültség, aggodalom lett úrrá rajtam. Nem is tudtam megmagyarázni az érzést, talán hasonló volt amikor nagyon ideges valaki valamiért. 

Erős folyamatos görcs a jobb bordaív alatt, de hazafelé próbáltam tartani magam. Sajnos a görcs egyre erősebb lett szünet nélkül. 

Haza értünk és nem bírtam tovább. Lefeküdtem a földre, majd egy pillanat alatt elkezdtem folyamatosan hányni.

Még akkor is azt hittem csak elrontottam a gyomrom. Férjem rávett, hogy bevigyen  a kórházba.

Végül az ügyeleten, majd hamar a SBO-n találtam magam.

Este 23 óra:

Nagyon fáradt voltam, kaptam fájdalomcsillapítót és görcsoldót. Megvolt a sürgősségin a vérvétel és vártam az eredményre, addig olyan álmos lettem, meg kimerült, hogy nem bírtam ébren maradni, de várt még pár vizsgálat rám, így nem aludhattam, a vérnyomásom az egekben. Aztán jött az UH. Ott végül kiderült, hogy sok kicsi epeköveim vannak és az egyik beszorult a epevezetékbe és ez okozta a görcsöt és gyulladásban is volt.

Augusztus 3.:

Annyira hiányzott minden és mindenki, nem akartam a kórházban maradni.

Viszont ezzel a nappal elkezdődött egy időszak. Az első pár napban nem mertem enni, inni se. Orvos adott antibiotikumot és megtörtem, többé nem lesz semmi olyan mint régen. Vagy kiveszik az egyik szervemet, amiről semmit nem tudok vagy örökre ilyen lesz az életem, félelmek, mikor mitől leszek egyik pillanatról a másikra rosszul.

 

2 hét diéta, csak víz, keksz, pirítós, alma, almalé, rizs, burgonya. Első héten -8 kg-val lettem könnyebb, legalább ennyi előnye legyen 😀

 Nem rég volt egy felmérés, hogy mi a legerősebb fizikai fájdalom? Sokan írták a szülést, de akiknek része volt egy ilyen élményben, azok kivétel nélkül az epegörcsöt írták a legerősebb fizikai fájdalomnak. Én is ezek az emberek közé tartozok, szültem két gyereket, de ez 10x felülmúlja. 

Mivel nagyon megijedtem és valóban nem ettem semmit az első pár napban, így beírtam a DXN terméktapasztalatos csoportba, ahol mindenki elmondhatja a saját tapasztalatát a termékkel kapcsolatban és tanácsot is kérhet. 

Pár nap kihagyás után elkezdtem szedni a Spirulnát, a Ganodermát (GL, RG) , Morinzhi-t (fermentált noni gyümölcslé) , a Cordypine-t (fermentált ananászlé) Cordyceps és Poria-S port. 

Gyorsan kiderült, hogy a >>Morinzhi és a Poria-S por lesz a „megmentőm” vagyis, hogy a műtétig viszonylag jól érezzem magam.

1 hét után elmentem az orvoshoz, hogy elmondjam, nagyon jól vagyok, ő meg hazaküldött azzal, hogy „Látom tényleg jobban van, jobb is a színe, de feküdjön még egy hétig”

Részben rendbe jöttem a körülményekhez képest és vártam a telefont, mikor kapok időpontot műtétre.

De ezzel sajnos nem lett vége! 

Szeptember végén megkaptam a telefont, hogy a vírushelyzet, a bevezetett szigorítások miatt nem tudnak műteni, előre láthatólag sem tudnak pontos időt mondani. 

Elfogadtam, mert ahogy írtam a körülményekhez képest jól voltam egy ideig. 

 

Aztán következő év február 16-án megint lett hajnalban egy epegörcsöm, de itt már a mentőket kellett kihívni, hisz annyira görcsöltem, hogy nem kaptam levegőt. Akkor már tudtam mit mondani a mentősnek, néhány óra leforgása alatt még aznap haza is jöhettem.

Ekkor kezdtem jobban belemélyedni, mi is történik velem, milyen étel/ek okozzák a görcsöket és sok mindenre fény derült.

 Az én esetemben a görcsöket és a diszkomfort érzést a tejtermékek mindenféle változata és annak származékai okozták vagyis ezek a termékek okoztak egy nagyon intenzív ingert. Ezért ezekről a termékekről egy időre le kellett mondanom és pótoltam növényi eredetű tejjel. 

  • Két fajta epekő van és ennek a két fajtának a keveréke. Az egyik fajta a koleszterinkő, oldható, a másikat meszes kőnek nevezik, nem oldható (még). 
  • Van nagy kő ami ritkábban okoz kellemetlenségeket és van a sok kicsi, ami a legveszélyesebb, mert bármikor, bármitől beszorulhat az epevezetékbe, vagy elzárhatja azt és gyulladást okoz, mivel az epefolyadék nem tud távozni.
  • Emellett könnyen alakulhat ki hasnyálmirigy gyulladás, cukorbetegség, epeperforáció, hasnyálmirigyrák, ekcéma, krónikus fáradság, sárgaság stb… 

Az én epeköveim sok kicsi (legveszélyesebb) és meszes, tehát nem oldható kövek voltak.

Mint mindenki ilyenkor meg akarja menteni a megmenthetőt, de tudomásul kellett vennem, nincs más megoldás csak a műtét.

Óriási kockázata lett volna annak, ha én makacsul ragaszkodok ahhoz, hogy ne műtsenek meg. Végül igazam lett, de erről később.

Mivel próbálkoztunk magánkórházakban, de sikertelenül, így ki kellett várnom a soromat.

A célom addig az volt, hogy a napi szintű feladataimat el tudjam látni és rosszullét nélkül vészeljem át, viszonylag egészségesen ezt az időszakot.

Szerencsére sikerült egy saját életmódot és napi rutint kialakítani. Olyan élelmiszereket fogyaztottam amitől egyáltalán nem voltam rosszul , mert nagyon negterhelő volt és fárasztó, ha néha néha elcsábultam. Amit fontosnak tartottam az a fermentált élelmiszerek, így a DXN fermentált termékeit is rendszeresen fogyasztottam. Nagyon jó hatással voltak az egészségemre és a közérzetemre, annyira jól sikerült, hogy amikor idén 2022. márciusában megkaptam a telefont, hogy április 1-én megműtenek már boldogan ettem a libazsíros kenyeret paradicsommal laughing (pedig tudtam nem szabad és az utolsó pár hétben engedtem meg magamnak)

2022. április 1. 

Nagyon féltem ettől a naptól, de vártam is, mert tudtam vége lesz ennek a félelemmel teli rémálomnak és talán minden a régi lesz….de sokkal jobb lett.

Nagyon kedves sebészt sikerült találnom, aki még azt is megengedte, hogy otthon töltsem a műtét előtti estét és csak reggel menjek be a kórházba. itt viszont pánik lett úrrá rajtam és felment a vérnyomásom, így kaptam egy kis lelki támogatást, hogy megnyugodjak.

Reggel fél 9-kor már vittek is a műtőbe és fél óra alatt túl voltam rajta.

Az első nap fájdalmasan telt, de ez természetes.

Írtam, még az elején, hogy nagyon jól döntöttem, hogy a műtéetet választottam.

Mivel megkapjuk a köveket, haza lehet vinni laughing, így láttam mi okozta a bajt. Sikerült beszélnem a doktor úrral és annyit mondott, hogy óriási szerencsém volt, mert az epém már egyáltalán nem működött, tele volt kövel és az életem volt a tét.  Tudtam és egyetértettem, mert az utolsó hónapokban rettenetesen fájt a fejem ami az altatásból felébredve teljesen elmúlt.

Nagyon sok rossz tapasztalatot is olvastam, hogy megbánták a műtétet, mert több problémájuk lett így. Ilyenek voltak, mint például, sokkal jobban kell epehiány miatt vigyázni az ételekre (na ez nem volt jó hír), hasmenés, hányás, epés reflux (szörnyen kellemetlen és fájdalmas maró érzés), gyomorégés, vezetékben kialakult kő, migrén, gyomorfájás, émejgés. 

Műtét után pár nappal már leírhatatlanul jobb volt az életminőségem lelkileg és fizikailag is rendkívül jól vagyok. 

Hálás vagyok, hogy ez történt velem és nem tartom véletlennek, hogy az évek alatt a DXN termékeket és az üzletet választottam. Boldog vagyok, hogy megtalálható az életünket segítő fermentált magas minőségű élelmiszerek. Máig semmilyen kellemetlen mellékhatással nem küzdök és még a drótegyenes is hajam hullámos lett, rakoncátlan, még szoknom kell. wink

Mivel jutalékomból levásárolhatom, így ezek a termékek „ingyen ” voltak számomra, ezért is hálás vagyok és milyen nagyszerű lehetőség. 

Különösen a Morinzhi és a spirulina volt az a két termék, nem lettek szövődményeim, mint például a hasnyálmirigy gyulladás és a cukorbetegség, sajnos ettől nagyon tartottam, de hála istennek nem lett nagyobb bajom. 

Jött hozzá a fermentált almadzsem és alma enzimital amit Morinzhivel és fél liter vízzel vagy 100% almalével hígítottam.

A műtét után amire talán a legtöbb ember panaszkodik az az EPÉS REFLUX. Nagyon kellemetlen, maró érzés a gyomorban és a nyelőcsőben, sokszor okoz torokfájást is. A DXN fekete Black Coffee -t iszom most, mert nálam is jelentkezett néhány alkalommal, de szerencsére a ganoderma tartalma miatt ez teljesen megszűnt. 

Figyelem

Az itt közölt információkat ismeretbővítés céljából közöljük.

Ez az én saját tapasztalatom és történetem!

Azok nem tekinthetők a részünkről semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő termék vagy hatóanyag reklámjának.

Az ismeretbővítés nem helyettesíti az orvosi kezelést, betegség esetén forduljon orvoshoz.

Orvosi kutatásokra, vagy a hagyományos keleti gyógyítás tapasztalataira történő hivatkozások nem tekinthetők a részünkről tett semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő, termék vagy hatóanyag reklámjának.

Az itt közölt tartalom nem tekinthető öngyógyításra való felhívásnak. Az öndiagnózis és az öngyógyítás kockázatokat rejt magában.

A helyes táplálkozásról, követendő életmódról, étrend-kiegészítők szedéséről orvosával, táplálkozási szakértővel konzultáljon.

Az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesítheti az egészséges életmódot, a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozást, és a rendszeres testmozgást.

A termékek minősége teljesen megbízható és kimagaslóan magas, azokat az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet notifikálta, és zöldpipával látta el.

Kérdéseid lennének? 

Keress meg bátran elérhetőségeimen 

Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet és a tapasztalatomat. Remélem tudtam/tudok segíteni. embarassed

Aki beteg, annak egyetlen álma van, hogy egészséges legyen. De aki egészéges, annak ezer álma lehet!

Figyelj az egészségedre, hogy ezer álmod lehessen és legyen lehetőséged megvalósítani azokat embarassed

DXN EnzymeMIX – Jobb formában, kisebb étvággyal

DXN EnzymeMIX – Jobb formában, kisebb étvággyal

Néhány hónapja elindult egy mozgalom, aminek egyre több lelkes követője van.

Mi az EnzymeMIX története?

Kedves barátunk, Bojtos Zoltán Jane Yau maláj ganoteraputa javaslatára egy enzimitalokból összeállított koktélt kezdett el fogyasztani, egy bizonyos egészségügyi probléma megoldásának támogatására.

 Egyszer csak azt vette észre, hogy egyre lazább a ruha rajta, nincsenek evési kényszerei, kevesebbel is beéri. Megindult a kg-ok leolvadása, amit azóta is rendszeresen dokumentál, és még mindig zajlik. Attól nem kell tartani, hogy túl vékony lesz, mert az ideális testsúlyon meg fog állni, bár ehhez még van mit leadni.

Jelenleg kb. 5 hónap napi EnzymeMIX fogyasztás során 19,1 kg-mal mutat kevesebbet a mérleg.

Ezt a változást nem tartotta titokban, hanem örömmel osztja meg tapasztalatait a közösségi média felületein. Akadnak kétkedők, de lelkes követői is, akik hasonló jó tapasztalatokról számolnak be, és nem csak a fogyás, hanem a közérzetük változásában is.

Szívesen látunk az erről szóló Facebook csoportban. Jelezd bátran, ha szeretnél te is tagja lenni és olvasni a tapasztalatokról.

A 2 kép között 1 év telt el, de a kg-ok leolvadása

kb. 5 hónappal  ezelőtt kezdődött az EnzymeMIX fogyasztását követően

Mik az enzimek és miért van rájuk szükség?

Az enzimek aminosavakból álló, speciális biológiai aktív vegyületek,

melyek az emberi szervezet számos biokémiai folyamatában részt vesznek.

Szervezetünk összehangolt működésének alapfeltétele az enzimek kielégítő működése.

Az enzimeket legalább olyan fontos pótolni, mint a vitaminokat és az ásványi anyagokat.

Az enzimhiányos emberek levertek, fáradtak, alig pislákol bennük az élet.

A testi, lelki, szellemi frissesség alapfeltétele a megfelelő enzim mennyiség.

Az enzimek rendszeres fogyasztásával az anyagcsere egyensúlya karbantartható.

Az enzimek néhány fontos feladata:

  • vezérlik a sejtlégzést, és elősegítik, hogy új testszövetek keletkezzenek
  • koordinálják a véralvadást, de a vérrögök feloldódását is
  • szabályozzák az immunrendszert és gondoskodnak a harmónia visszaállításáról, ha szervezetünk egyensúlya például fertőzés, gyulladás vagy sérülés miatt megbillen
  • lehetővé teszik a test természetes méregtelenítését és szabályozzák az emésztést

Mit tartalmaz a DXN EnzymeMix?

DXN ENZYMEMIX EXTRA

Napi ajánlott fogyasztás:

  • 20 ml Vinaigrette ganodermás rizsecet,
  • 20 ml Cordypine fermentált ananászlé Cordyceps-szel
  • 20 ml Morinzhi noni ital
  • 25 ml alma enzimital
  • elkeverve 500-1000 ml vízzel

DXN ENZYMEMIX ALAP

Napi ajánlott fogyasztás:

  • 20 ml Vinaigrette ganodermás rizsecet,
  • 20 ml Morinzhi noni ital
  • 25 ml alma enzimital
  • elkeverve 500-1000 ml vízzel

Ezek nem kőbe vésett arányok. Saját magad is kitapasztalhatod, hogy neked milyen összetételben válik be a legjobban.

A rizsecet igen erős. Volt, akinek eleinte nem bírta ekkora mennyiségben a gyomra, de pár hét után már gond nélkül fogyasztotta a napi 20 ml-t is.

Továbbá a hozzáadott víz mennyiségét is beszabályozhatod.

A legjobb, ha beszerzel erre egy külön palackot, amibe minden reggel elkészíted.

A képen látható kék kulacs 1 l-es, de sokan 5 vagy 7,5 dl-es palackban állítják össze.

Ismerd meg az összetevőket részletesebben:

DXN Vinaigrette ganodermás rizsecet

A DXN Vinaigrette biológiai ecet:

gondosan válogatott rizsből és ganodermából készül.

A keveréket 3 évig erjesztik tradicionális technikával, hogy megőrizzék sajátos ízét és biztosítsák a legjobb minőséget.

A rizsecet az egyik legősibb ecet, az ázsiai konyha gyakran használt alapanyaga, melyet fermentált rizsből állítanak elő biológiai úton.

Az ecet szerepe nem csak az ételek ízesítésében és tartósításában jelentős, már az ókorban felismerték az egészségre gyakorolt kedvező hatásait, melyek többségét az utóbbi évtizedekben egyre több kutatási eredmény támasztja alá.

Lassíthatja a gyomor kiürülését, a cukor lebontó enzimeket, stabilizálhatja a vércukor szintet.

Ehhez nagyon fontos a megfelelő minőségű ecet kiválasztása.

 

DXN Morinzhi noni gyümölcslé hibiszkusszal

A Morinzhi friss Morinda citrifoliából (ismertebb nevén noni gyümölcsből) és szudáni hibiszkuszból (Hibiscus sabdariffa) készül.

Szigorú felügyelet mellett kerül feldolgozásra, hogy az összes értékes összetevőjét megőrizze.

A noni Délkelet-Ázsiában, a csendes-óceáni térség országaiban széles körben ismert és elismert gyümölcs, melyet táplálkozási, egészségmegőrzési és gyógyászati céllal használtak.

A noni hatása általánosságban:

  • serkenti az immunitást
  • pozitív hatású a szellemi és fizikai
    teljesítőképességre
  • javítja az állóképességet
  • növeli az általános teljesítményt
  • segít a fáradtság leküzdésében

DXN Alma Enzimital

Az Alma Enzim Ital prémium nyersanyagból és magas szintű minőségbiztosítással készül.

Az almákat hosszú ideig fermentálják, hogy értékes tápanyagai könnyebben fel tudjanak szívódni az emberi szervezetben.

A gyümölcsöket Kínában, Ningxiaban termesztik. Ez a terület Kína északnyugati részén található, amelynek egyedülálló természeti forrásait mezőgazdasági célokra használják fel.

DXN Cordypine fermentált ananászlé cordyceps-szel

A Cordypine a minőségi Cordyceps sinensis gomba és a természetes úton erjesztett ananászlé nagyszerű keveréke.

Ez az ital kiválóan ötvözi a cordyceps hatóanyagait az ananászlé fermentálása közben képződött enzimjeivel, melyek kölcsönösen erősítik egymás hatását.

Az ananász a föld egyik legkedveltebb trópusi gyümölcse, igen gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és tartalmaz egy az ún. bromelain enzimet.

Az erjesztési folyamat elősegíti, hogy a tápanyagok, pl. a fehérjék, kisebb, jobban felszívódó anyagokra bontva könnyebben szívódjanak fel.

A Cordyceps Sinensis az egyik legjobban becsült orvosilag alkalmazott gombafajta, amely igen jól ismert a hagyományos kínai orvoslás étrend-kiegészítői között.

 

Fontos információ

Az itt közölt információkat ismeretbővítés céljából közöljük.

Azok nem tekinthetők a részünkről semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő termék vagy hatóanyag reklámjának.

Az ismeretbővítés nem helyettesíti az orvosi kezelést, betegség esetén forduljon orvoshoz.

Orvosi kutatásokra, vagy a hagyományos keleti gyógyítás tapasztalataira történő hivatkozások nem tekinthetők a részünkről tett semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő, termék vagy hatóanyag reklámjának.

Az itt közölt tartalom nem tekinthető öngyógyításra való felhívásnak. Az öndiagnózis és az öngyógyítás kockázatokat rejt magában.

A helyes táplálkozásról, követendő életmódról, étrend-kiegészítők szedéséről orvosával, táplálkozási szakértővel konzultáljon.

Az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesítheti az egészséges életmódot, a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozást, és a rendszeres testmozgást.

A termékek minősége teljesen megbízható és kimagaslóan magas, azokat az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet notifikálta, és zöldpipával látta el.

Gyakran ismételt kérdések:

Elég-e ennyi folyadékot fogyasztanom egész nap?

Nem, az enzimMIX fogyasztása mellett ajánlott még a napi 1,5-3 l tiszta víz fogyasztása.

Ehetek-e bármennyit, akkor is hatásos-e az enzimMIX?

Nem, az enzimMIX épp abban segít, hogy ne legyenek falási rohamaid, édesség utáni vágyad.

A rossz minőségű ételek helyett szívesebben fogyaszd az értékes táplálékokat, gyümölcsöket, zöldségeket.

Tehát abban segít, hogy könnyebben áttérj a minőségi étkezésre.

Refluxom van, az ecet fog-e rontani ezen?

Nagyon nem mindegy, hogy milyen ecetet fogyasztunk. Van olyan ecet, ami ronthat.

Az eddigi tapasztalatok szerint az enzimMIX fogyasztása során volt, akinek csökkentek a reflux problémái.

Tehát elsősorban a saját tapasztalat számít.

Volt, aki először kevesebb ecettel készítette el a keveréket, és később tért át az ajánlott mennyiségre.

Milyen gyorsan várható az eredmény?

Ez egyénenként eltérő lehet. Ne akarj hirtelen drasztikusan sokat fogyni, sokkal jobb egy egészséges életmódra áttérni, és tartós eredményt elérni. Az eredmény nagyban függ a tested állapotától, az életmódodtól, a megfelelő táplálék beviteltől, és hogy kiegészíted-e rendszeres testmozgással. Nem csak vékonyabbak akarunk lenni, hanem fittebbek, egészségesebbek, energikusabbak is.

Van-e ellenjavallat?

Hisztamin allergiásoknak és akut bélgyulladás esetén nem ajánlott a fogyasztása.

Továbbá a fenti fontos figyelmeztetéseket érdemes elolvasni, mert bármilyen betegség esetén körültekintőnek kell lenni.

Hogyan érdemes fogyasztani?

Minden reggel készítsd össze egy külön palackban a számodra ideális keveréket. Majd a nap folyamán kortyolgass belőle rendszeresen. Étkezések után is érdemes fogyasztani. A legjobb, ha egész napra szétosztod. Mellette még több liter tiszta víz fogyasztása javasolt.

Hűtőben kell-e tárolni napközben az elkészített EnzymeMIX-et?

Nem szükséges. 1 nap alatt nem fog minőségromlás bekövetkezni. Azért ne tedd ki tűző napra. Ha te szereted hidegen fogyasztani, és egyszerűen megoldott, hogy hűtőbe rakd, akkor megteheted. Sokak gyomra azonban érzékeny, és nem jól reagál a hideg folyadékra. Vagyis csináld úgy, ahogy neked a legjobb.

A felbontott üvegeket hűtőben kell tárolni, ahogy a felbontott alma enzim italt is (1 tasakból 2 napra való adag jön ki.)

DXN ENZYMEMIX EXTRA

4 termék

78.280 Ft

● DXN Vinaigrette rizsecet 700 ml: 15.000 Ft
● DXN Morinzhi noni ital 700 ml: 13.095 Ft
● DXN Alma enzimital 15 x 50 ml: 11.635 Ft

● DXN Cordypine 700 ml: 38.550 Ft

DXN ENZYMEMIX ALAP

3 termék

39.730 Ft

● DXN Vinaigrette rizsecet 700 ml: 15.000 Ft
● DXN Morinzhi noni ital 700 ml: 13.095 Ft

● DXN Alma enzimital 15 x 50 ml: 11.635 Ft

Az árak a törzsvásárlói áron lettek kiszámolva, és kb. 1 hónapra elegendő mennyiség.

A Morinzhi kisebb kiszerelésben is kapható (285 ml), de ez kevesebb időre elég.

A fenti képeken a kisebb kiszerelés látható a 6 db-os dobozzal.

Tetszőlegesen eldöntheted, hogy mely termékeket szeretnéd megvásárolni. A rizsecetet és az alma enzimitalt mindenképp érdemes. Sokan már e kettő termék fogyasztása során pozitív tapasztalatokról számoltak be. Az almaenzim ital az édeskés íze miatt nagyban növeli az élvezeti értékét is.

Egyszeri, ingyenes regisztrációval törzsvásárlói áron tudod megvásárolni a terméket: https://dolgozzotthon.com/2021/04/03/dxn-regisztracio-egyszeruen-lepesrol-lepesre/

A regisztrációs linket kérd el attól, aki megmutatta neked ezt az oldalt.

Itt találod az aktuális árlistát, ahol össze tudod hasonlítani az árakat: aktualis-arlista

Itt találod a termékkatalógust, amiben további információkat találsz a termékekről: https://dolgozzotthon.com/dxn-termekkatalogus/

Szívesen kipróbálnád vagy elolvasnád az eddigi tapasztalatokat a Facebook csoportban?

Kérdéseid lennének? 

Keress meg bátran elérhetőségeimen