Mennyi mindenért lehetünk hálásak!

Mennyi mindenért lehetünk hálásak!

Belegondoltál már, mennyi mindenért lehetünk hálásak? Annyi minden van aminek fontos élettani súlya van, mint pl. a levegő, a napfény, a szerveid, a víz, a kezed, a lábad, emberi kapcsolatok stb..

Miért írom ezt most le? Lassan 3 éve gyakorlom a hálát. Minden nap reggel 10 olyan dolgot írok le, amiért hálás lehetek.

A legmélyebb hálát azért érzem, hogy ilyen életem lehet. Szép és egészséges, boldog családom van és én is megtaláltam a nagybetűs Életben a számításomat nőként, anyaként. Képes vagyok másoknak segíteni, hogy Ők is elérjék az teljes boldog életet.

De nem szeretnék elkanyarodni, mert ezek a gondolatok tegnap este fogalmazódtak meg bennem, vagyis inkább az érzések. Ugyanis két fontos nem túl pozitív esemény történt velem, amiből mégis a legjobbat akartam kihozni.

Mind a kettő a munkához, a hálózatépítéshez fűződik. Az egyik, hogy pár hete folyamatosak voltak az áramszünetek külső hiba miatt, így wifi-m sem volt. Gyorsan meg is oldottuk a dolgot a férjemmel, de aztán jött a sokkoló meglepetés. A laptopom végleg feladta a szolgálatot és igen tudom, nem szabad tárgyhoz kötődni, de én bizony megsirattam. Nagyon sokat szolgált, nagyon sokat segített abban, hogy online elinduljak a Network marketing szabad független élete felé. Nem mondom, hogy hirtelen nem pánikoltam be, mert igen. Hirtelen nem volt eszközöm, olyan amiken azokat a tevékenységeket végeztem amit mobilon, vagy tableten nem lehetett.

Reményekkel telve elvittem a szervízbe, hogy biztos csak kis baja van, biztos meg tudják csinálni, de nem. Férjem pedig tegnap meglepett egy új kis “jószággal”, nagyon boldog voltam.

Ez egy kis történet, mennyi mindenért lehetünk hálásak az életben. Én sem gondoltam bele, sőt a hálalistámból ki is felejtettem, hogy bizony a munkaeszközömért is hálás vagyok, hogy hibátlanul szolgál engem és a családomat.

Mi mindenért lehetünk még hálásak, és észre sem vesszük? Pl, hogy meleg a víz, hogy van hol aludni, van mit enni, van vizünk (iható), olyan országban élünk, ahol nem kell rettegni a háború miatt, hogy minden szervünk tökéletesen működik és még sorolhatnám, ugye mennyi minden van?

Mégis a legfontosabb a magánéletben és az üzleti életben is az, hogy milyen emberi kapcsolataink vannak. Hálás vagyok a meglévő és az épp még kialakulóban lévő kapcsolataimért. Én is felelőse vagyok annak, hogy milyen emberek vesznek körül, mit tanulhatok tőlük és én mit adhatok nekik ami érték,

Tudom és hiszem, hogy egy Network marketing vállalkozást értékes, minőségi kapcsolatokkal, türelemmel, alázattal, tanulással fel lehet építeni. Ezekért az emberi kapcsolatokért kell nap mint nap mély hálát adni és érezni.

  • Hálát adok a meglévő és leendő csapattársaimért.
  • Hálát adok a DXN rendszeréért, hogy egyszerű és a termékekkel könnyedén lehet nemzetközi online hálózatot építeni.
  • Hálás vagyok a családomért és Önmagamért, mert hisznek bennem és hiszek magamban.
  • Hálás vagyok, hogy a szponzoraim kitartottak mellettem, tanítottak, segítenek a mai napig.
  • Hálás vagyok, hogy van egy okostelefonom, egy új laptopom, eszközeim amit munkához használhatok.
  • Hálás vagyok azért, mert azt az időt, amit a különféle Social Mediákban (Facebook, Twitter) elherdálnék, azt hasznosan és pénzt keresve is eltölthetem. Sőt, ami a legfontosabb, hogy ha hasznosan töltöm az időmet, ezzel másoknak is lehetőséget adjak, hogy sokkal sokkal jobb legyen az életük, hogy megtalálják a z egyensúlyt az életükben.

Ha szeretnél többet tudni, hogy hogyan építem a saját online hálózatomat, és szeretnél részese lenni, megismerni engem, a DXN-t, keress nyugodtan, írj egy üzenetet!

Szeretnék többet tudni!