II. DXN Futó- és Családi Nap
Szeretnéd tudni, milyen volt a II. DXN Futó – és Családi Nap Tatán?
Milyen érzés találkozni és egy igazán jó csapathoz tartozni?
Ha igen, akkor tarts velem!
Idén nyáron, augusztus 24.-én megrendezésre került a II. DXN Futó – és Családi Nap Tatán.
Én még soha nem jártam Tatán , de teljesen elvarázsolt és a környező falvak is lélegzetelállítóak voltak. A hegyek, az erdők, amin autóval végig mentünk, egyszerűen csodálatos volt.
A családommal megérkeztünk Tatára az Öreg tóhoz, ahol a régi és új csapattársak, testvérvonalak és a vezetők is nagy szeretettel vártak.
A családi nap első programja volt a futóverseny, amit a gyerekek lefuthattak, kb. 2 km-t és voltak a bátrabbak, akik végig futották a tavat, ami több mint 7 km volt. Mi a családdal megígértük Specht Józsinak, hogy együtt sétáljuk körbe a tavat, sőt még egy kicsit el is tévedtünk, úgyhogy ráhúztunk + 1 km-t.
Igaz a családom nincs hozzászokva a hosszú távhoz, kicsit a végén nyűgösködtek is, de megcsinálták és erre nagyon – nagyon büszke vagyok. Két kisiskolásnak ez óriási táv, de ők is a végén nagyon büszkén vették át és viselték az érmüket.
A nagy séta után, Specht Vali isteni lecsója adott nekünk energiát és persze egy finom Cordyceps -es kávé, majd újult erővel indultunk várost nézni kisvonattal.
Igazi élmény volt ez is, kicsit „megpilledve” élveztük, csendben az utat.
De csak ez után jött csak az igazi csapatmunka.
Sárkányhajóztunk. A csapatmunka itt mutatkozott meg, ami az elején nehezen, majd egy kis idő után már egész jól ment, ugyanis egyszerre kellett evezni. Engem nagyon jó érzéssel töltött el, hogy együtt lehettünk, úgymond egy csónakban eveztünk.
A családi nap egyben jótékonysági nap is volt, hisz a támogató jeggyel Regina és Marianna gyógyulását segíthettük.
Talán szavak sincsennek az érzésekre, amikor egy év közös munka után németországi csapattársammal találkoztam végre, számoltuk a kilómétereket, a perceket, hogy mikor ölelhetjük át egymást. Sírtunk? Igen! Mert fontos momentuma ez egy hálózatépítésnek, az értékes, emberi kapcsolatok. De vártam minden találkozást, hogy újra beszéljünk személyesen a csapattársakkal, hogy nevessünk, hogy közös élményeket szerezzünk.
Csodás, nemes célt szolgálva, számomra a legjobb céggel, emberekkel töltöttünk egy gyönyörű napot.
Nézd meg a videót és ha tetszik amit csinálunk, ahogy a DXN-t, az Online Network szakmát képviseljük, akkor tartozz közénk!
Legyél TE is DXN csapatunk tagja! Merd megmutatni magad, ki is vagy igazából!
Kérdésed van, tedd fel nyugodtan nekem!
Legutóbbi hozzászólások