Dolgozz otthon hatékonyan a nyári szünetben is!

Dolgozz otthon hatékonyan a nyári szünetben is!

Szeretnél otthonról dolgozni hatékonyan?

Mindent kipróbáltál már, hogy megtaláld az egyensúlyt a család, a munka, a háztartás között? Legyen idő a párodra, a gyerekekre (ha van), és persze a legfontosabbat ne hagyjuk ki, Önmagadra. 

Én is ezzel néztem szembe, de mivel több éve dolgozok otthon, így ki kellett találnom valami igazán hatékony módszert.

Egy nagyon hatékony módszert találtam, vagyis tanácsként kaptam. 

Mindenkinek meg van a feladata a családban. Ezt már hallottam sokszor, de valahogy soha nem tudtam azonosulni vele. Tavaly írtam már erről blogot, de idén változott a hozzáállásom, amit most szeretnék megosztani veled. 

Próbáld ki, nagyon hatékony időben, munkában és rengeteg minőségi időt tudsz együtt tölteni majd a családoddal vagy a barátaiddal. 

 

Módszer, rend a lelke mindennek! 

Minden reggel írok mindenkinek egy listát mit kell aznap csinálni. 

Sőt a gyerekeknek egy kis tanulást, gyakorlást is írok, hogy ne essenek ki a nyáron a ritmusból. Persze csapatban, tehát családban nem sok feladat jut egy emberre. Kb. 4-5 kisebb és egy nagyobb házimunkát kell megoldani. Az elvégzendő feladatok után természetesen jutalmat is kapnak a gyerekek. 

Eredmény, amit elértünk vele már az első héten!

Minden reggel 10 órára már minden a helyén, rend van. Természetesen mi szülők is kivesszük a részünket, és én is bevezettem a munkába már jó ideje a tervezés alapú megvalósítást. 

10 óra után mindenki szabad, azt csinál amit szeretne, játszó térre mennek a gyerekek, találkoznak a barátokkal, vagy épp itthon alkotnak, kint játszanak, fürdenek, vagy épp egy nyugis sarokba leülnek és énidőt tartanak. 

Úgy gondolom, hogy kell nekik is a tér, a saját kis szféra, ahol azt tehetnek, amit akarnak, és emellett megvan a családban a kötelességük is. 

 

A módszert már jó ideje alkalmazom a saját munkámban. Minden nap lista a teendőkről valamint ezek kategorizálása. 

A listám fontossági sorrendben külön választom:

  • a sürgős
  • a nem túl sürgős, de meg kell csinálni
  • a halasztható azaz nem igazán fontos, vagy elnapolható tennivalók

Majd elkezdem megoldani őket, és az elvégzett feladatok mellé pedig piros pontot, a félig elvégzett, azaz maradt még mit pótolni zöld pontot és az elhalasztott teendőkre pedig kék pontot teszek. Így napra, hétre, hónapra és évre pontosan kialakul egy kép, mennyire voltam hatékony, mennyire voltam szorgalmas, aktív. Ha a kép nem tetszik, akkor csak változtatok, hogy teljesíthető legyen. 

Régebben sokszor előfordult, hogy vagy túlértékeltem a képességeimet, vagy alul. Volt, hogy a feladataimmal már délelőtt végeztem és volt, hogy nem bírtam el velük egy nap alatt. 

Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk mire vagyunk egyedül képesek és ha van csapatunk (családunk), akkor nekik is leosztani a feladatokat, hogy ne csak téged nyomjanak. 

Ne ijedj meg, ha az első hónap káosz lesz, legyél kitartó, szorgalmas, és meglátod, óriási eredményeket fogsz elérni, ha betartod a szabályokat. 

Idővel kialakul a saját tempód, és sokkal hatékonyabb leszel, mint ahogy ezt eddig hitted. A gyerekek, a család is nagyon fogja élvezni. Ők is hasznosnak érezhetik magukat, amiért egy kis jutalmat is kapnak. 

Ha sikerülni fog egy napod, aztán sorba a többi is, fel fogsz dobódni, sokkal nyugodtabb leszel, mert minden sínen lesz. Jutalmazd, dicsérd meg magad te is, hisz megérdemled és ismerd el a családod igyekezetét, hogy segítettek a minden napi tennivalókban. 

Egy dolgot tarts be, hogy ezt minden napi szokásoddá teszed és az eredmény garantáltan nem fog elmaradni. 

Ez a blogbejegyzés most inkább sikeredett családiasra, mint Network marketingesre, de hiszem, hogy segíteni fog az élet bármely területén is, hisz én így építem az üzletemet, így lehet sikeresen, egyensúlyban élni, hogy nem egyszemélyes a háztartás, hanem mindenkinek meg van a feladata és ezt a módszert hatékonyan is lehet használni a hálózatépítésben. 

Amikor azt mondom, hogy a siker tervezhető, akkor részben erre is gondolok, a jó időbeosztásról és feladatok megoldásáról. 

Tarts velünk, legyél DXN hatékony, dinamikus csapattag és építs fel könnyedén egy globális hálózatot, amiből majd passzív jövedelmed lesz. 

Üzenetem, hogy Te is megtudod csinálni!

Üzenetem, hogy Te is megtudod csinálni!

Magyarország tele van olyan emberekkel, akik várnak egy nagyszerű üzleti lehetőségre! 

Kiváló eszközeink vannak arra, hogy fel tudj építeni egy globális vállalkozást, és ehhez a DXN, egy kiváló cég adja a hátteret, valamint mentoként segítem az utad a kitűzött célod felé! 

 

Gondolj csak bele, biztos neked is volt a 90′ évekből olyan ismerősöd, rokonod, aki csatlakozott egy MLM üzlethez. Mindig mennie kellett, nem volt könnyű sokszor ha az ember nem volt otthon, főleg, ha még főállása is volt mellette. Nem csodálkozok, amikor azt mondja valaki egy régi rendszerre, hogy családromboló.
De ez a múlt, mert a folytonos rohangálást, felváltotta az online világ, ahol nem hogy nem kell elmenned otthonról, de még emberek millióit érheted el bárhonnan, bármikor egy pillanat alatt.

Óriási lehetőség van a Social Médiában való megjelenésben, a Facebook, az Instagram, a Pinterest, a YouTube stb..
Online több ezer embernek mutathatjuk meg a DXN értékeit, hogy mit tud és mit ad ez a cég. Nem csak az egészséges életmódra gondolok, hanem egy üzleti lehetőségre is, amit a DXN nyújtani tud, hogy bárki, bármilyen élethelyzetből fel tud építeni egy globális online üzletet otthonról, vízpartról, vagy bárhonnan, ahol jól érzi magát.
Ez az amivel mi foglalkozunk és adhatjuk meg másnak is a növekedést. Olyan eszköz van a kezünkben, amit átadva, te is felépítheted a saját álmodat, a saját céljaidon keresztül. 

 

A szerencsém az, hogy mindig úgy gondolkodtam, hogy ha nem tudok valamit, akkor nem keresek valakit olyat, aki rosszabb nálam és jól elbeszélgetünk, hogy ez nem is működik. Hanem kerestem egy jobbat és megfigyeltem mit kell ahhoz tennem, hogy elérjem azt, amit kitűztem. Ennek eredménye lett a DXN PLANER tervező és hozzá nagyon sok anyag amit te is csomagként kapsz meg az álmaidhoz. 

Hiszem és tudom, tapasztalom, hogy az MLM az egyik legszebb szakma, akár ki, akár mit is mond, mert valódi, értékes emberi kapcsolatokra épül. 

 

A legfontosabb, hogy legyen egy Miérted, egy álmod, egy célod, amiért képes vagy fejlődni, tanulni, dolgozni. 

Minél erősebbek, nagyobbak a Miértjeid, az Álmaid, annál garantáltabb, hogy megtalálod az Álmaidhoz vezető utat. 

Az álmaidat nem véletlenül kaptad, nem nevestégesek. Ezek a te álmaid, a te miérted, te kaptad őket! 

Azzal legyél példa, hogy neked is sikerült és ne azzal, hogy te is kipróbáltál valamit!

 

Ne hagyd, hogy az ÁLMOK csak ÁLMOK maradjanak!

Írjuk meg együtt a te sikersztoridat! 

Tartozz DXN csapatunkhoz! 

Ha biztos lenne a siker, mindent beleadnál? 

Álomváradból soha ne sajnáld a téglát!

Álomváradból soha ne sajnáld a téglát!

Szombaton, május 4.-én ünnepeltük a DXN 10. születésnapját. Számomra nagyon meghatározó és megható volt ez az esemény, hisz olyan érzések, olyan gondolatok jöttek a felszínre, ami előre viszi a csapatomat és engem is. 

Mik ezek az érzések? Mi volt ennyire meghatározó? Ha érdekel, olvasd tovább! 

Szombat délelőtt már nagyon izgatottak voltunk, ráadásul a mentoraim voltak a házigazdák. Hamarabb értünk a rendezvényre, mint általában  szoktunk és elfogott egy nosztalgikus hangulat, ahogy végig néztem a még üres termen. Hamarosan megérkeztek a többiek is és melegszívvel fogadtuk egymást, sikerült a kezdés előtt pár baráti, üdvözlő szót váltani. Kaptunk pezsgőt is, aminek nagyon örült mindenki. 

A rendezvényen Jane Yau tartott előadást. Szívhez szóló volt, a saját felelősségünkről beszélt, hogy egészségünk és a szeretteink egészsége a legfontosabb a világon.

Nekem még nem volt szerencsém találkozni eddig Jane-nél , hisz Malajzia nem a szomszédban van, de most üdvözölhettük egymást. 

Az érzést soha nem fogom elfelejteni, mert Jane-nek, ahogy megfogta a kezem, olyan energiája volt és olyan szeretet áradt belőle, amit én még soha nem tapasztaltam. Fantasztikus érzés volt és egyben magával ragadó. 

Geszti Péter pedig vendégelőadó volt a szülinapon. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy beszélt. Olyan lelkes volt, mint egy gyermek. Tőle származik az a mondat is, hogy :

Álomváradból soha ne sajnáld a téglát. Semmi sem fertőz úgy, mint a lelkesedés. 

Üzenete, hogy játszd az életet, mert csak így érdemes élni. 

Rám nagy hatással volt, és nem csak a tv-ben, nem csak a színpadon nagyon játékos, vidám, lelkes, hanem a színfalak mögött is nagyon emberséges. 

Van itt még valami, amit megjegyzetem tőle: 

Törekedj arra, hogy egészséges légy, mert egy egészséges embernek ezer álma, vágya, kívánsága van, de egy betegnek csak egy, hogy egészséges legyen, de ha egészséges vagy, bármi lehetsz! 

A legizgalmasabb rész csak ezután következett, hisz aki munkát fektetett a hálózatába, az most eredményt ünnepelhetett. Én is átvehettem az elismerésemet, és végtelenül hálás vagyok azoknak, akik végig kísértek ezen az úton. Persze nincs vége, haladunk előre és hamarosan elérjük csapatommal a következő szintet. 

Már olyan sokszor leforgattam az elmémben, milyen lesz a színpadon állni, milyen lesz beszélni. Nagyon tetszett, ahogy megvalósult és még több erőt, még több lelkesedést kaptam, hogy még több embernek elmondjam, hogy a DXN egy fantasztikus cég és lehetőség a szabad élethez, egy igazi életstílus. 

Az alapítók előadása nagyon kreatív volt, 10 év 10 percben. Minden alapító tag mesélt 10 percben az elmúlt 10 évről. Minden benne volt, amit a DXN adni tud. Lelkesedés, család, vidámság, segítség, egészség, összetartás, támogatás, bolondság, játékosság és érzelmek, szabadság. 

Természetesen torta is volta, amivel méltón zártuk a DXN 10. születésnapját. 

Legyél egészséges, legyél vidám és hozz egy döntést. Te is meg tudod csinálni! 

 

Zárásként egy nagyon megható videót szeretnék mutatni, amit Geszti Péter mutatott. Nem mindegy, hogyan kommunikálunk és ha nem reagálnak a mondanivalódra, akkor csak változtass meg a szavakat. 

A bácsi táblájára az van írva: Vak vagyok kérlek segíts!

A hölgy viszont átírja: Ez egy csodálatos nap, de én nem láthatom! 

A DXN Világ Direkt értékesítési ranglistán a 15.!

A DXN Világ Direkt értékesítési ranglistán a 15.!

Óriási meglepetés várta a DXN csapatot, a DXN tagokat és munkatársakat április 24.-én, ugyanis DSN Global kihirdette az első 100 listát! Én már nagyon vártam az eredményt! Ez egészen elképesztő és egyben óriási büszkeség! 2017-ben a DXN a 22. helyen állt. Most a DXN a 15. legnagyobb direkt értékesítő vállalat a legújabb DSN Global 100 listán a 2018-as nettó forgalom alapján 1,25 milliárd USA dollárral. Gratulálunk minden DXN tagnak és DXN munkatársnak! Találkozunk a csúcson! De ugorjunk vissza egy kicsit!

Eredmények az elmúlt években: 

2009-ben a DXN a világ értékesítési listán a 40. helyet foglalta el. 

Két évvel később, 20011-ben már a 28. helyen végzett, majd 3 évvel később 2014-ben a a 25. helyen állt a cég. 

2015-2016-ban a 24. volt majd évente ért el egyre jobb eredményeket, ezzel bizonyítva, hogy fantasztikus termékeket képviselünk, és nagyszerű az előrehaladás is. 

Tehát 2017-ban már a 22. helyen állt, de amit 2018-ban produkált a cég, arra én sem számítottam, vagyis az elégedett fogyasztóknak köszönhetjük és a DXN munkatársaknak, hogy a cég, a DXN már a világon a 15. helyen áll 2018-as forgalom alapján

Gratulálunk minden DXN tagnak és DXN munkatársnak! Valamint már a világon 7 millióról 8 millióra növekedett az elégedett fogyasztók száma. Ez fantasztikus! 

Rátaláltam és megismertem a DXN-t és azonnal beleszerettem. Tudod miért? Mert megtaláltam azt, amit mindig is kerestem egy MLM üzletbe, ahogy képviselték a vezetőim ezt a szakmát, nyomulás, házalás, és nappaliban történő bemutatók nélkül. Kívülről lehet sokak számára csak egy MLM üzlet, de a DXN minket, engem, a családomat mindig nagy nagy szeretettel vártak és várnak, valamint én is várom a DXN tagokat. Öröm velük együtt dolgozni, megismerni őket és látni, segíteni a siker felé vezető úton. 

 Az eredmények beszélnek helyettünk, hogy fantasztikus helyen vagyunk, biztonságban, egyre jobban, egyre feljebb. 

De van itt még valami!

Ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, ahhoz egy dolgot kell tennünk, a legjobbakkal kell együtt dolgoznunk! 

Ezért képviseltem tavaly és idén is a DXN-t az Év Anyavállalata versenyen is. Akkor a 28. helyen végeztem és ennek nagyon örültem. 

Idén remélem bekerülök az első 10-be. Annak végtelenül örülnék és annak is, hogy ezzel több ezer embernek mutathatom meg, hogy egy MLM üzlet is járható út! 

Csatlakozz a DXN csapatunkhoz!

Mert a siker tervezhető! 

Menj és célozd meg a csillagokat!

Menj és célozd meg a csillagokat!

Néhány hónapja követem Arnold Schwarzeneggert az Instagrammon. Olyan érdekes, hogy Terminátorként ismerjük, és mégis ha most meghallgatsz tőle egy pár perces motivációs videót vagy elolvasod a bejegyzéseit, teljesen más képet ad. Sőt, más szemszögből fogod látni a világot és egy nagy lökést, hihetetlen erőt ad a haladásban. 

Ha kíváncsi vagy, olvasd el, hallgasd meg az üzenetét: 

“Hiszek abban, amit Vilson Mandel mondott:

“Minden lehetetlennek tűnik addig, amíg valaki meg nem csinálja!” és hírtelen azt mondod “igen, tényleg lehetséges”

És ezért fontos ezt elmondanunk a fiataloknak!

Nem számít, hogy egy kis faluból jössz, vagy egy nagy városból. Egyetlen dolog van amivel törődnöd kell! 

EZT TE VAGY! “

 

“Először: dolgozz keményen!

Másodszor: Szükség van egy NAGYON TISZTA vízióra, hogy hová szeretnél eljutni!

Bátornak kell lenned! Keménynek kell lenned! Fegyelmezettnek kell lenned, hogy keresztül tudsz menni a dolgokon!

Mindenkinek problémája van az idővel, de a nap 24 órából áll és mi 6 órát alszunk! Tudom, hogy most azt mondják, hogy “wow” nekem 8-ra van szükségem. Nos, én azt mondom, hogy aludj gyorsabban. 

Mert a lényeg az, hogy 6 órát alszunk! Szóval a 24 órából 18 órád marad a munkádra, a családodra, a hobbydra és arra, hogy tanulj valami új dolgot, vagy arra, hogy csinálj valami újat. “

“Szóval vedd ki ezt az órát a naptáradból és mondd, hogy minden nap edzeni fogok egy órát! A legtöbb ember számára, ez óriási kihívás, de ez teljesen megoldható, én mondom! Mert azok a dolgok, amit én megtettem amikor ebbe az országba jöttem. Biztosra akartam menni, hogy nem pazarlok egyetlen órát sem a napból. Azok az órák túl értékesek! El akartam mondani az embereknek: Ne adják be nekem, hogy nehéz korszakom van, nincs időm erre, nincs ez…..

VAN IDŐD! TE IRÁNYÍTOD AZ IDŐT! 

Bárhová megyek, az emberek azt kérdezik, mi a siker titka? 

TALÁLD MEG A VÍZIÓDAT ÉS KÖVESD! 

Az igazság az, ha nincs víziód, ha nincs célod, ha nem látod a jövődet, akkor csak cél nélkül keringsz.”

 

 

SOHA NE GONDOLKOZZ KICSIBEN!

Ha valamit véghez akarsz vinni, akkor nagyban kell gondolkodnod! 

MENJ ÉS CÉLOZD MEG A CSILLAGOKAT! 

Amiért az emberek kicsiben gondolkodnak, amiért a kicsit választják, a kis célokat, mert félnek a bukástól! 

Ők tudják ezt, ha megcéloznak egy nagyobb célt, akkor a bukásnak az esélye magad lesz!  És félnek a bukástól! Ez az egyik leggyakoribb dolog, amiért az emberek lefagynak, amiért nem jutnak előrébb az életben, mert félnek a bukástól! “

“Magamnak mondtam: Hé, nem félek a bukástól, mert az élet része! Nem fogsz mindent megnyerni!

Mekkorát tudsz zuhanni? Ez a talaj! Olyan messze van, amekkorát esni tudsz! és tudod mit? 

Csak akkor kell gondolkodni a bukáson, ha lezuhansz és nem kellsz fel! 

Ne feledd: Soha ne gondolkozz kicsiben, gondolkozz nagyban! Dolgozz keményen! Nem rendkívüli dolgoktól leszünk sikeresek. Soha nem akartál elbukni, mert soha nem dolgoztál elég keményen. 

Mindig hittem: Nincs felforgatlan kő! Dolgozz keményen, én ebben hiszek! “

 

“Ne feledd: 

Nem mászhatod meg a siker létráját zsebre tett kézzel! Dolgozz keményen, ilyen egyszerű! 

LEGYEN VÍZIÓD! GONDOLKOZZ NAGYBAN!

Utasítsd el a “nem”-zőket, dolgozz keményen és add vissza és változtasd meg a világot! “

Készen állsz a változásra?

Készen állsz, hogy kihozd a legjobbat az életedből?

Mi készen állunk!

Csatlakozz a DXN csapatunkhoz!

Legyél te is DXN gyémánt! 

Az én feladatom, a Te sikered!

Az én feladatom, a Te sikered!

Az Én feladatom, a Te sikered! 

Az emberek többségének tetszik a Networker, a szabad élet stílus, hogy akár egy telefonnal vagy egy laptoppal fel építhetnek egy saját több országra kiterjedő globális vállalkozást. 

Miért vagyok ennyire lelkes? Miért vagyok annyira biztos a dolgomban? Honnan tudom, hogy sikeresek lesznek a hozzám csatlakozók ? 

Azt szoktam mondani, hogy olyan emberek fognak hozzád csatlakozni, amilyen te magad is vagy. 

Milyen munkatársakat akarsz? Szorgalmasokat vagy lustákat? Lelkeseket, akik teszik nyaggatás nélkül is a dolgukat, vagy akik nem csinálnak semmit? Valódi eredményt akarsz?

 

Vezetőként az a feladatatom, hogy megmutassam neked a “hogyant” . Hogyan tudsz felépíteni egy MLM hálózatot, nyomulás, rokonok zaklatása nélkül. Sikerült azt is elérnem, hogy nem kapok a social mediában negatív megjegyzéseket és elkerülnek a trollkodók is.

Fontos volt számomra, hogy értéket adjak az új munkatársaknak, és ne MLM sérültek kerüljenek ki a kezem közül.  Ezt az első konzultáción meg is osztom a frissen csatlakozóval és el is várom, hogy a legnagyobb tisztelettel építse a DXN üzletet. 

Nekem karrier szempontjából mindig az volt a célom, hogy szabad, független ember legyek és ezt megadhassam a családomnak és a többi embernek is. Ez azt jelenti, hogy akkor dolgozok amikor akarok és ott ahol akarok. Tehát, ha akarom, akkor a szobából, futás közben, vízpartról, vagy egy étteremből… Nem vagyok időhöz kötve, akkor választok magamnak munkaidőt amikor akarok. Ez kiegyensúlyozottabbá, hatékonyabbá és sokkal sokkal lelkesebbé tesz, hisz ezt a fajta szabadságot adom át több száz, vagy ezer embernek, akiket a “hogyantól” az eredményig kisérem.

Ha tudnád, hogy hogyan legyél sikeres a Networker szakmában, akkor megvalósítanád az álmod? 

Készen állsz, hogy megmutasd magad? 

Készen állsz, hogy megismerjen a világ? 

Mi készen állunk!