Légyszíves ne másold a tartalmaim. Ha kérdésed van, keress meg!
II. DXN Futó- és Családi Nap

II. DXN Futó- és Családi Nap

Szeretnéd tudni, milyen volt a II. DXN Futó – és Családi Nap Tatán?

Milyen érzés találkozni és egy igazán jó csapathoz tartozni? 

Ha igen, akkor tarts velem!

Idén nyáron, augusztus 24.-én megrendezésre került a II. DXN Futó – és Családi Nap Tatán. 

Én még soha nem jártam Tatán , de teljesen elvarázsolt és a környező falvak is lélegzetelállítóak voltak. A hegyek, az erdők, amin autóval végig mentünk, egyszerűen csodálatos volt. 

A családommal megérkeztünk Tatára az Öreg tóhoz, ahol a régi és új csapattársak, testvérvonalak és a vezetők is nagy szeretettel vártak. 

A családi nap első programja volt a futóverseny, amit a gyerekek lefuthattak, kb. 2 km-t és voltak a bátrabbak, akik végig futották a tavat, ami több mint 7 km volt. Mi a családdal megígértük Specht Józsinak, hogy együtt sétáljuk körbe a tavat, sőt még egy kicsit el is tévedtünk, úgyhogy ráhúztunk + 1 km-t. 

Igaz a családom nincs hozzászokva a hosszú távhoz, kicsit a végén nyűgösködtek is, de megcsinálták és erre nagyon – nagyon büszke vagyok. Két kisiskolásnak ez óriási táv, de ők is a végén nagyon büszkén vették át és viselték az érmüket. 

A nagy séta után, Specht Vali isteni lecsója adott nekünk energiát és persze egy finom Cordyceps -es kávé, majd újult erővel indultunk várost nézni kisvonattal. 

Igazi élmény volt ez is, kicsit “megpilledve” élveztük, csendben az utat. 

De csak ez után jött csak az igazi csapatmunka. 

 Sárkányhajóztunk. A csapatmunka itt mutatkozott meg, ami az elején nehezen, majd egy kis idő után már egész jól ment, ugyanis egyszerre kellett evezni. Engem nagyon jó érzéssel töltött el, hogy együtt lehettünk, úgymond egy csónakban eveztünk. 

A családi nap egyben jótékonysági nap is volt, hisz a támogató jeggyel Regina és Marianna gyógyulását segíthettük.

Talán szavak sincsennek az érzésekre, amikor egy év közös munka után németországi csapattársammal találkoztam végre, számoltuk a kilómétereket, a perceket, hogy mikor ölelhetjük át egymást. Sírtunk? Igen! Mert fontos momentuma ez egy hálózatépítésnek, az értékes, emberi kapcsolatok. De vártam minden találkozást, hogy újra beszéljünk személyesen a csapattársakkal, hogy nevessünk, hogy közös élményeket szerezzünk. 

Csodás, nemes célt szolgálva, számomra a legjobb céggel, emberekkel töltöttünk egy gyönyörű napot. 

Nézd meg a videót és ha tetszik amit csinálunk, ahogy a DXN-t, az Online Network szakmát képviseljük, akkor tartozz közénk! 

Legyél TE is DXN csapatunk tagja! Merd megmutatni magad, ki is vagy igazából! 

Kérdésed van, tedd fel nyugodtan nekem! 

34 év 34 km – túl a korlátaimon!

34 év 34 km – túl a korlátaimon!

Változtasd meg a szokásaidat és megváltozik az egész életed! Ez az én mottóm.

Egy évvel ezelőtt kezdtem el futni hosszútávon. Túl léptem minden egyes nap a korlátaimon és teljesen megváltozott az életem.  

5 km után éreztem, hogy itt sokkal több van mint amit eddig hittem magamról. Teljesült a 10. km is és akkor ott egy elhatározás született meg bennem. 

34. SZÜLETÉSNAPOMON lefutom a 34km.-t. Kimondani nem is volt olyan ilyesztő, de a valóság sokkal nehezebb volt., amikor bizony a tervemet, a célomat valósággá kellett alakítanom. 

Miért is volt nehéz? 

Elsősorban meg kellett küzdenem azzal a fránya “majd….” gondolattal a fejemben. A futás viszont megtanított az Önfegyelemre, az Önmotivációra és arra is, hogy mindig tegyek meg eggyel több lépést mielőtt feladnám. 

Elindultam egy hosszú úton ami majdnem 1 évig tartott.

Rendszeresen eljártam futni és közben a személyem is változott. A 34 km-re mentálisan is nagyon készültem, az utolsó hónapban minden nap ezt terveztem fejben.

Mivel biztosra akartam menni, és minden erőmmel azon voltam, hogy amit kitűztem azt el is érjem, így születésnapom előtt 2 nappal azaz július 31.-én délután elindultam kitűzött cél felé.

Az eleje nagyon nehéz volt, az első 2 km, de aztán egyre könnyebbé vált, élveztem, imádtam az érzést, hogy túlléptem a korlátaimat.

Túl voltam az első 15 km-en, férjem is kijött hozzám, hogy bíztasson, támogasson.  4 óra 2 perc alatt SIKERÜLT pontosan 34,36km -t lefutnom. Este 21:07 -re értem haza. 

 

Your Nagyon sok tanácsot kértem azoktól, akik már futottak ilyen hosszú távot. A DXN Cordycems (hernyógomba) a Ganoderma (pecsétviaszgomba) és a Spirulina (zöld alga) hihetetlenül megkönnyítette a dolgomat, nem lihetem, nem fulladtam, úgy vettem a köröket, mintha csak sétáltam volna. Egyszerűen fantasztikus volt az érzés. 

Azon kívül, hogy a végén már nagyon fájt a lábam és örülten éhes voltam, pedig ettem banánt és ittam is, ezeken kívül semmi bajom nem volt és ezért még mai napig nagyon hálás vagyok. 

Van itt még valami:

A futás megtanított arra is, hogy nincs lehetetlen, nincs B terv csak a cél van. Megtanított fókuszálni, hagyni a gúnyos mosolyokat, kételyeket. 

Soha nem voltam még ilyen erős lelkileg, mint most. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer olyan álmom lesz, amiről senki és semmi nem tud lebeszélni, eltántorítani. 

A futás nem csak testi edzés, hogy egészségesebb és csinosabb legyen, hanem kemény Önfejlesztés is. 

 

Imádom a lehetetlen érzését, olyan fajta biztonságot nyújt, amit én alkotok, amivel a kezemben tartom az életem irányítását és ezt nem adnám át senkinek. 

A sport, a futás szinte az életem minden területére óriási hatással volt, hisz olyan helyzeteket, olyan határokat léptem át vagy közelítettem meg, amit enélkül soha nem tapasztaltam volna meg. 

megtanultam, hogy az egészég az élet legfontosabb része. Lehet az embernek csodás háza, a legjobb autója, vagy gyönyörű családja, ha nem egészséges és nem tudja ezeket élvezni. 

Ezért különösan odafigyelek mit eszek, mit iszok és hogy megfelelően legyen táplálva az én és a szeretteim szervezete. 

“Akinek nincs egészsége, annak egyetlen álma van, hogy egészséges legyen, DE egy egészséges embernek ezer álma lehet és bárkivé válhat.”

Célom az elkövetkezendő egy évben, hogy emberek életébe hozzak reményt, pozitív változás, hogy ők is el tudjanak indulni ezen az úton. Nem csak a sportban, hanem, hogy fel tudják fedezni magukban a “nincs lehetetlen” érzését és hogy képesek legyenek kezükbe venni életük irányítását. 

TARTS VELEM EZEN A CSODÁLATOS ÚTON ÉS HOZD KI ÉLETED MINDEN MOMENTUMÁBÓL A LEGJOBBAT! 

Kövess az Instagrammon és kávézz velem!

Kövess az Instagrammon és kávézz velem!

Mi ez a kávés őrület? Mit fog ez kihozni egy év múlva belőlem és belőled?

Kövess, ismerj meg és kávézzunk, sportoljunk együtt! Én már nagyon várom! 

Kávézz és fuss velem! 

Már januárban kitűztem egy célt, hogy 34. születésnapomon, azaz augusztus 2.-án 34km futással ünneplem. Így a április 1.-én elindítottam egy sorozatot! “Kövess az Instagrammon 365 napon át!” címmel.  Minden nap felteszek egy képet az Instagramra arra buzdítva téged, hogy sportoljunk és kávézzunk együtt! De milyen kávét is? Persze, hogy egészséges DXN kávét fogyasztunk! Valamint minden nap a képeimhez egy inspiráló idézetet is írok, hogy lelkesedést adjak neked és motivációt, hogy tarts velem! Természetesen nem csak az Instagrammon találkozhatsz velem, hanem Facebookon, Twitter, LinkedIn, Pinterest oldalakon is.  

“Ha elég messzire futsz önmagadba, olyan érzésekbe futsz bele, amelyekről sosem gondoltad, hogy megvannak benned.” 

Az első nap szerencsére hétfőre esett és ugye tudjuk, hogy hétfőn a legideálisabb elkezdeni valamit. 

Kora délután le is futottam 3,83 km-t, ami nem sok, de kezdésnek tökéletes volt. Persze futás után megittam egy finom egészséges DXN kávét, ami azonnal feltöltött energiával és fantasztikusan éreztem magam. 

 

És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.”

Tudom, a legjobbat választottam! Megittam a ganodermás kávémat a második napon is, de ez látszik is az arcomon, a lendületen, a vitalitáson!
Amikor kibontottam a DXN kávé csomagolását, megcsapott a ganoderma és a kávé együttes illata, egyszerűen imádom! 

Tejszínnel, az irodámmal, és optimizmussal szeretem inni a kávém.”

Így kávéztam a harmadik nap. Ez az én irodám és az én legkevesebb asszisztenseim. Hálás vagyok, hogy a DXN családjához tartozunk. Hálás vagyok azokért az emberekért, akik minket mindig nagy szeretettel várnak. ❤️

Alkoss, vidd véghez az álmod, légy kreatív és élvezd minden percét ❤️ Velem tartasz? 

“A maraton elsődlegesen nem a sportteljesítményt, hanem a személyiséget teszteli.”
 A negyedik nap estére ilyen fényviszonyok jutottak sajnos. Lefutottam 4,57km-t és most a lányaim voltak a segítségemre, hisz ők is jöttek velem. Igaz a legtöbb időt játékkal töltötték, de nagyon jó volt, hogy néha néha ők is futottak velem. 

Itthon természetesen akár este is fogyasztható DXN kávémat megittam, amitől az este nagyon jót aludtam és kipihenten ébredtem ma.

Kövess bátran az Instagrammon, tarts velem, kávézzunk együtt. Igaz, ma nem fogok futni, hisz férjem szülinapját ünnepeljük, de kép, kávé és idézet biztos lesz ma is. 

 

Futás, sport hatása a gondolkodásomra, a fejlődésemre, a céljaimra és az eredményeimre!

Futás, sport hatása a gondolkodásomra, a fejlődésemre, a céljaimra és az eredményeimre!

Miért döntöttem a futás mellett? Miért olyan nagy dolog egy nagyobb távot lefutni? Miben változtatta meg az életemet és a gondolkodásomat, sőt a környezetemet? 

Érdekel? Olvasd tovább a történetemet!

2018 nyár végén kezdtem el futni, pusztán abból a célból, hogy jobb formába hozzam magam. Idővel rájöttem, hogy ez sokkal több, mint egy egyszerű fogyás, vagy szabadidős tevékenység.

A futás, az, hogy egyre több km-t tettem meg, megmutatta valódi évekig elrejtett Énemet! Imádom a határaimat feszegetni, érezni, hogy képes vagyok a kezemben tartani az életemet és minden ami történik, vagy amire hatással lehetek, az csak rajtam múlik. Imádom a saját életemet, tombol bennem az életszeretet, az energia, vidámság és az öröm.

Igaz, az elején nem volt könnyű, erős izomláz, majd a nincs kedvem futni érzés. Viszont nagyon kíváncsi voltam, hogy mit érek el mind az üzletépítésben, mind a sportban, mind a fejlődésben, ha lesöpröm a vállamról a kis ördögöt, aki mindig azt mondogatta, hogy “aludj még”, “majd holnap”, “majd délután” , majd, majd, majd…. nincs kedved hozzá bla, bla…..! 

Kíváncsi voltam a DXN termékeire is, hogy milyen hatással vannak a szervezetre, milyen mértékben támogat, ha testünk meg van terhelve.

Imádom, napi 8- 10 szemet DXN Spirulinát és  1-1 kiskanálnyi Ganodermát vettem be. Az energiám a duplájára nőtt, a futásnál a teljesítményemet ezáltal a fogyásomat is felgyorsította. Jelenleg Cordycepset is szedek, ami szintén kiválóan támogatja a szervezetemet. 

Sajnos, ahogy néha lenni szokott, jöttek a nem várt események. Férjem balesetet szenvedett, és minden átrendezésre került az életünkben. Így egy időre abbahagytam a futást, hogy maximálisan el tudjam látni a családi tennivalókat, mert a férjem nagyon sokat segített, nagyon sok mindenből kivette a részét, és ezt most éreztem meg igazán, amikor mindent nekem kellett elvégeznem.

Szerencsére pár hét leforgása alatt minden helyre állt. Természetesen a DXN mindvégig ott volt mellettem és nem kellett aggódnom, hogy kirúgnak, mert épp máshol kellett helyt állnom.

2019-ben úgy döntöttem, hogy augusztus 2.-án a 34. születésnapomon lefutom a 34 km-t. 

Minden héten egy kilométerrel növelem a teljesítményemet és ezt így szervetettem, megtervezve meg is lehet valósítható.

Elindultam! Elindultam egy úton. Folytatva a DXN üzletépítést is, ami szintén 2019-től 100%-ban fókusszá vált, fejlődik és a szemem láttára válik valóra!

Az idén szeretném elérni a DXN gyémánt szintet, valamint még egy plusz szintet év végéig! AZ idén 3 komoly szint vár rám, és tudom, hogy ez már nem csak rajtam múlik, hanem a csapatomon, viszont azt is tudom, hogy fantasztikus emberek, akik célt fognak érni!

A sport, a futás, a célok rengeteg követ megmozgattak bennem, temettél el hamis hitrendszert és újakat szült. Már nem a “nem vagyok rá képes” szlogen megy a fejemben, hanem hogy “meg tudom csinálni és nincs B tervem”.

A fejlődéshez, ahhoz, hogy így lássam a világot, az életemet, ahogy most, kellettek a nehéznek tűnő élmények. Érdekes, amikor elkezdetem futni, az akadályokat nem problémának vettem, hanem megoldandó feladatnak. Elkezdtem megfigyelni, hogy mi az amit az élet üzenni akar, mi az amit esetleg rosszul csinálok és elengedtem a megfelelési kényszert.

Családom, főleg a két lányom, nyáron rendszeresen eljött velem futni. Persze biciklivel, de mégis olyan jól esett, hogy ott voltak, vannak mellettem és a férjem is sokszor csatlakozott, amikor itthon volt épp.

A szponzoraim és a felső vezetőimtől is sok elismerést, megbecsülést és pozitív visszajelzést kapok. Sőt, nagyon hasznos tanácsokat is, amiket szívesen veszek és alkalmazom.

Írhatnék hosszasan a személyes fejlődésről, vagy hogy mit hozott nekem ez mind az üzleti életbe, a magánéletembe, de inkább arra bíztatlak, hogy írj egy üzenetet, ismerj meg és dolgozzunk, fejlődjünk együtt! A változás tüze ott ég benned, ne félj tőle! Használd! 

Merd kihozni magadból a maximumot, azt az elrejtett értéket amit hordozol magadban!