Életem műtét előtt és után – epeköveim története
Történetem 2014-ben elkezdődött vagy már korábban is, csak nem figyeltem a tünetekre, nem volt számomra jelentős.
2014 nyarán, munkából mentem haza, de már ott nem éreztem jól magam, nagyon fájt a jobb oldalam. Majd otthon pár óra leforgása alatt jobban lettem, de utána nagyon fáradt voltam.
Aztán eltelt 6 év tünet nélkül….
2020 augusztus 2 :
A 35. születésnapomat ünnepeltük a családommal. Az ebéd paradicsomos húsgombóc volt, aztán egy nagy torta.
De az ünneplés után valami megmagyarázhatatlan feszültség, aggodalom lett úrrá rajtam. Nem is tudtam megmagyarázni az érzést, talán hasonló volt amikor nagyon ideges valaki valamiért.
Erős folyamatos görcs a jobb bordaív alatt, de hazafelé próbáltam tartani magam. Sajnos a görcs egyre erősebb lett szünet nélkül.
Haza értünk és nem bírtam tovább. Lefeküdtem a földre, majd egy pillanat alatt elkezdtem folyamatosan hányni.
Még akkor is azt hittem csak elrontottam a gyomrom. Férjem rávett, hogy bevigyen a kórházba.
Végül az ügyeleten, majd hamar a SBO-n találtam magam.
Este 23 óra:
Nagyon fáradt voltam, kaptam fájdalomcsillapítót és görcsoldót. Megvolt a sürgősségin a vérvétel és vártam az eredményre, addig olyan álmos lettem, meg kimerült, hogy nem bírtam ébren maradni, de várt még pár vizsgálat rám, így nem aludhattam, a vérnyomásom az egekben. Aztán jött az UH. Ott végül kiderült, hogy sok kicsi epeköveim vannak és az egyik beszorult a epevezetékbe és ez okozta a görcsöt és gyulladásban is volt.
Augusztus 3.:
Annyira hiányzott minden és mindenki, nem akartam a kórházban maradni.
Viszont ezzel a nappal elkezdődött egy időszak. Az első pár napban nem mertem enni, inni se. Orvos adott antibiotikumot és megtörtem, többé nem lesz semmi olyan mint régen. Vagy kiveszik az egyik szervemet, amiről semmit nem tudok vagy örökre ilyen lesz az életem, félelmek, mikor mitől leszek egyik pillanatról a másikra rosszul.
2 hét diéta, csak víz, keksz, pirítós, alma, almalé, rizs, burgonya. Első héten -8 kg-val lettem könnyebb, legalább ennyi előnye legyen 😀
Nem rég volt egy felmérés, hogy mi a legerősebb fizikai fájdalom? Sokan írták a szülést, de akiknek része volt egy ilyen élményben, azok kivétel nélkül az epegörcsöt írták a legerősebb fizikai fájdalomnak. Én is ezek az emberek közé tartozok, szültem két gyereket, de ez 10x felülmúlja.
Mivel nagyon megijedtem és valóban nem ettem semmit az első pár napban, így beírtam a DXN terméktapasztalatos csoportba, ahol mindenki elmondhatja a saját tapasztalatát a termékkel kapcsolatban és tanácsot is kérhet.
Pár nap kihagyás után elkezdtem szedni a Spirulnát, a Ganodermát (GL, RG) , Morinzhi-t (fermentált noni gyümölcslé) , a Cordypine-t (fermentált ananászlé) Cordyceps és Poria-S port.
Gyorsan kiderült, hogy a >>Morinzhi és a Poria-S por lesz a „megmentőm” vagyis, hogy a műtétig viszonylag jól érezzem magam.
1 hét után elmentem az orvoshoz, hogy elmondjam, nagyon jól vagyok, ő meg hazaküldött azzal, hogy „Látom tényleg jobban van, jobb is a színe, de feküdjön még egy hétig”
Részben rendbe jöttem a körülményekhez képest és vártam a telefont, mikor kapok időpontot műtétre.
De ezzel sajnos nem lett vége!
Szeptember végén megkaptam a telefont, hogy a vírushelyzet, a bevezetett szigorítások miatt nem tudnak műteni, előre láthatólag sem tudnak pontos időt mondani.
Elfogadtam, mert ahogy írtam a körülményekhez képest jól voltam egy ideig.
Aztán következő év február 16-án megint lett hajnalban egy epegörcsöm, de itt már a mentőket kellett kihívni, hisz annyira görcsöltem, hogy nem kaptam levegőt. Akkor már tudtam mit mondani a mentősnek, néhány óra leforgása alatt még aznap haza is jöhettem.
Ekkor kezdtem jobban belemélyedni, mi is történik velem, milyen étel/ek okozzák a görcsöket és sok mindenre fény derült.
Az én esetemben a görcsöket és a diszkomfort érzést a tejtermékek mindenféle változata és annak származékai okozták vagyis ezek a termékek okoztak egy nagyon intenzív ingert. Ezért ezekről a termékekről egy időre le kellett mondanom és pótoltam növényi eredetű tejjel.
- Két fajta epekő van és ennek a két fajtának a keveréke. Az egyik fajta a koleszterinkő, oldható, a másikat meszes kőnek nevezik, nem oldható (még).
- Van nagy kő ami ritkábban okoz kellemetlenségeket és van a sok kicsi, ami a legveszélyesebb, mert bármikor, bármitől beszorulhat az epevezetékbe, vagy elzárhatja azt és gyulladást okoz, mivel az epefolyadék nem tud távozni.
- Emellett könnyen alakulhat ki hasnyálmirigy gyulladás, cukorbetegség, epeperforáció, hasnyálmirigyrák, ekcéma, krónikus fáradság, sárgaság stb…
Az én epeköveim sok kicsi (legveszélyesebb) és meszes, tehát nem oldható kövek voltak.
Mint mindenki ilyenkor meg akarja menteni a megmenthetőt, de tudomásul kellett vennem, nincs más megoldás csak a műtét.
Óriási kockázata lett volna annak, ha én makacsul ragaszkodok ahhoz, hogy ne műtsenek meg. Végül igazam lett, de erről később.
Mivel próbálkoztunk magánkórházakban, de sikertelenül, így ki kellett várnom a soromat.
A célom addig az volt, hogy a napi szintű feladataimat el tudjam látni és rosszullét nélkül vészeljem át, viszonylag egészségesen ezt az időszakot.
Szerencsére sikerült egy saját életmódot és napi rutint kialakítani. Olyan élelmiszereket fogyaztottam amitől egyáltalán nem voltam rosszul , mert nagyon negterhelő volt és fárasztó, ha néha néha elcsábultam. Amit fontosnak tartottam az a fermentált élelmiszerek, így a DXN fermentált termékeit is rendszeresen fogyasztottam. Nagyon jó hatással voltak az egészségemre és a közérzetemre, annyira jól sikerült, hogy amikor idén 2022. márciusában megkaptam a telefont, hogy április 1-én megműtenek már boldogan ettem a libazsíros kenyeret paradicsommal (pedig tudtam nem szabad és az utolsó pár hétben engedtem meg magamnak)
2022. április 1.
Nagyon féltem ettől a naptól, de vártam is, mert tudtam vége lesz ennek a félelemmel teli rémálomnak és talán minden a régi lesz….de sokkal jobb lett.
Nagyon kedves sebészt sikerült találnom, aki még azt is megengedte, hogy otthon töltsem a műtét előtti estét és csak reggel menjek be a kórházba. itt viszont pánik lett úrrá rajtam és felment a vérnyomásom, így kaptam egy kis lelki támogatást, hogy megnyugodjak.
Reggel fél 9-kor már vittek is a műtőbe és fél óra alatt túl voltam rajta.
Az első nap fájdalmasan telt, de ez természetes.
Írtam, még az elején, hogy nagyon jól döntöttem, hogy a műtéetet választottam.
Mivel megkapjuk a köveket, haza lehet vinni , így láttam mi okozta a bajt. Sikerült beszélnem a doktor úrral és annyit mondott, hogy óriási szerencsém volt, mert az epém már egyáltalán nem működött, tele volt kövel és az életem volt a tét. Tudtam és egyetértettem, mert az utolsó hónapokban rettenetesen fájt a fejem ami az altatásból felébredve teljesen elmúlt.
Nagyon sok rossz tapasztalatot is olvastam, hogy megbánták a műtétet, mert több problémájuk lett így. Ilyenek voltak, mint például, sokkal jobban kell epehiány miatt vigyázni az ételekre (na ez nem volt jó hír), hasmenés, hányás, epés reflux (szörnyen kellemetlen és fájdalmas maró érzés), gyomorégés, vezetékben kialakult kő, migrén, gyomorfájás, émejgés.
Műtét után pár nappal már leírhatatlanul jobb volt az életminőségem lelkileg és fizikailag is rendkívül jól vagyok.
Hálás vagyok, hogy ez történt velem és nem tartom véletlennek, hogy az évek alatt a DXN termékeket és az üzletet választottam. Boldog vagyok, hogy megtalálható az életünket segítő fermentált magas minőségű élelmiszerek. Máig semmilyen kellemetlen mellékhatással nem küzdök és még a drótegyenes is hajam hullámos lett, rakoncátlan, még szoknom kell.
Mivel jutalékomból levásárolhatom, így ezek a termékek „ingyen ” voltak számomra, ezért is hálás vagyok és milyen nagyszerű lehetőség.
Különösen a Morinzhi és a spirulina volt az a két termék, nem lettek szövődményeim, mint például a hasnyálmirigy gyulladás és a cukorbetegség, sajnos ettől nagyon tartottam, de hála istennek nem lett nagyobb bajom.
Jött hozzá a fermentált almadzsem és alma enzimital amit Morinzhivel és fél liter vízzel vagy 100% almalével hígítottam.
A műtét után amire talán a legtöbb ember panaszkodik az az EPÉS REFLUX. Nagyon kellemetlen, maró érzés a gyomorban és a nyelőcsőben, sokszor okoz torokfájást is. A DXN fekete Black Coffee -t iszom most, mert nálam is jelentkezett néhány alkalommal, de szerencsére a ganoderma tartalma miatt ez teljesen megszűnt.
Ha szeretnél többet tudni, itt találod a kapcsolódó cikkeket:
DXN Morinzhi – Noni gyümölcslé Hibiszkusszal »
DXN Alma Enzim Ital és Fermentált Alma Dzsem»
DXN Andro-G- az ájurvédikus gyógynövény»
DXN EnzimMIX – Jobb formában kisebb étvággyal»
Figyelem
Az itt közölt információkat ismeretbővítés céljából közöljük.
Ez az én saját tapasztalatom és történetem!
Azok nem tekinthetők a részünkről semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő termék vagy hatóanyag reklámjának.
Az ismeretbővítés nem helyettesíti az orvosi kezelést, betegség esetén forduljon orvoshoz.
Orvosi kutatásokra, vagy a hagyományos keleti gyógyítás tapasztalataira történő hivatkozások nem tekinthetők a részünkről tett semmilyen egészségre vonatkozó állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend-kiegészítő, termék vagy hatóanyag reklámjának.
Az itt közölt tartalom nem tekinthető öngyógyításra való felhívásnak. Az öndiagnózis és az öngyógyítás kockázatokat rejt magában.
A helyes táplálkozásról, követendő életmódról, étrend-kiegészítők szedéséről orvosával, táplálkozási szakértővel konzultáljon.
Az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesítheti az egészséges életmódot, a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozást, és a rendszeres testmozgást.
A termékek minősége teljesen megbízható és kimagaslóan magas, azokat az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet notifikálta, és zöldpipával látta el.
Kérdéseid lennének?
Keress meg bátran elérhetőségeimen
Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet és a tapasztalatomat. Remélem tudtam/tudok segíteni.
Aki beteg, annak egyetlen álma van, hogy egészséges legyen. De aki egészéges, annak ezer álma lehet!
Figyelj az egészségedre, hogy ezer álmod lehessen és legyen lehetőséged megvalósítani azokat
Legutóbbi hozzászólások