aPROpó – DXNPRO rendezvény beszámoló

aPROpó – DXNPRO rendezvény beszámoló

2020 márciusban már izgatottam készültünk a DXN 12.születésnapjára, hogy újra találkozzunk és elismerjük a munkatársak munkáját. 

Amikor bejelentették, hogy akkor karantén, azt hittem csak két hét lesz az egész és újra minden a régi lesz. Azóta 20 hónap telt el. 

Még a nyár végén örömmel jelentette be a központ, hogy októberben végre személyesen találkozhatunk, hosszú idő után újra megrendezik a DXN születésnapi rendezvényét. Ennek az álomnak gyorsan véget vetettek az újabb korlátozások. 

Végetelül szomorú voltam, hisz ez alatt a 20 hónap alatt többen minősültek a csapatomban, régen találkoztam velük, főleg azokkal akik nem Maygarországon élnek. Új csapattársaink is lettek, akikkel szivesen megismerkedtem volna személyesen. 

Néhány DXN vezető nem nyugodott bele, hogy nincs személyes kapcsolat, rendezvény és cselekedtek. Létre jött a DXNPRO Facebook csoport, november 20.-án pedig megvalósult Budapesten DXNPRO rendezvény.

Próbáltam a napi teendők mellett én is kivenni a részemet és segíteni a rendezvényt, hogy zökkenőmentesen történjen minden. 

A DXN lehetőséget biztosított azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni, hogy online közvetítették az eseményeket, tehát nagyon nagyon sokan voltunk online és offline. 

Szponzorommal Judittal, valamint férjével és kecskeméti csapattársakkal mentünk volna fel Budapestre. Sajnos ők is elkapták a covid-ot és így szombaton egyedül mentem fel Budapestre.

Nem sűrűn járok fel, így kisebb szervezés vette kedzetét, mert úgy voltam vele, akárhogy de én megyek és ott leszek. Így lett.

Nagyszerű és megható érzés volt újra látni azokat az embereket, akikkel ezalatt az idő alatt csak online beszélgettünk, dolgoztunk, alkottunk. 

A munka nem állt meg, én is minősültem és felemelő érzés volt újra a színpadon állni, beszélni ami a szívemben van.

De milyen megható volt hallani a többi minősülteket is, hogy micsoda utat jártak be idáig és mennyire várják, ahogy én is a folytatást, a közös munkát. 

 Amikor MLM üzletet kerestem, tudtam, hogy egy olyan hálózatot akarok, ahol érték az ember, a gondolatai, az akarata, a szavai. 

Ma sem gondolom másképp, hogy az MLM és így  a DXN a világ leszebb üzlete, mert emberi kapcsolatokra épül, és akkor lesz értékes hálózatunk, ha figyelünk egymásra és az értékeinkre. 

 

De van itt még valami nagyon izgalmas!

Tehát, tekintsünk be a kulisszák mögé, milyen fantasztikus hangulatba történt a rendezevény szervezése. 

Szeretem azokat az embereket, akik nem csak a szépet, a csillogást mutatatják, hanem a valóságot és az emberi oldalukat is. Igazán jó érzés egy ilyen szuper csapathoz tartozni, a pillanatokból részesedni. 

LEGYÉL TE IS CSAPATUNK TAGJA

Itt tudod megtenni az első lépést:

KÉRDÉSED VAN? 

Keress meg bártan elérhetőségeimen:

Utunk a DXN Star Ruby szintig

Utunk a DXN Star Ruby szintig

Egy újabb szint a DXN üzletünkben. Egy életút. Az érzés leírhatatlan, megfogalmazhatatlan. Látni, ott lenni munkatársak sikerénél és egyre több embernek segíteni elérni az álmait, ez az igazi cél. A Star Ruby szint nem csak az én érdemem, ez csapatmunka, amit összetart a szeretet, a hit, a szenvedély, a közös célok és álmok. Ez a szint azt jelenti, hogy csapatomban többen elérték a Star Agent szintet és sikeresen építik a DXN üzletüket. 

De kezdjük az elején!

Az első Star Agent munkatársam Nagy Katalin Tünde lett, vagy ahogy sokan ismerik Kathrin Gross. Németre váltotta a nevét, mert szíve csücske Németország és ott is él már több éve. 

Évekig ismerősök voltunk a Facebookon, ha jól emlékszek egy motivációs csoportban ismerkedtünk meg. Majd több év csend után Kate felvette velem a kapcsolatot, még aznap 3 órát beszélgettünk, egyből egymásra hangolódtunk és tudtuk, hogy közös utunk van. 

Azóta is nagyon aktív nemzetközi hálózatépítő, sikeres és lenyűgöző milyen bátor, elszánt, a céljaival, álmaival kapcsolatban. 

Minden napos munka, töretlen ambíció és nagylelkű segítség jellemzi. 

Olyan tempóban fejlődik a csapatával együtt, hogy ebben az évben meg is született az első Star Agent munkatársa.

Én nagyon szeretem és végtelenül büszke vagyok rá.

Második közvetlen Star Agent munkatársam Andi lett még nyáron.

Ő volt a lányaim óvodai dajkája és még a 8pont8 program elindulása elején csatlakozott. Vagyis nem szólt semmit arról, hogy őt érdekli a DXN üzlet, csak egyszer láttam, hogy beregisztrált. Pár napra rá, fel is vette velem a kapcsolatot messengeren és másnapra megbeszéltünk egy kávézást. 

Egy beérett munka eredménye a Star Agent szint, ami nagy öröm volt mind a kettőnk számára. 

Andit is végetelül szeretem és szerencsénkre tudunk találkozni személyesen is és meg tudjuk beszélni az üzleti és a személyes fejlődést. 

Ha volt már szerencséd találkozni egy olyan emberrel, aki mindenben a legjobbat, a legszebbet látja, aki mindig pozitív és soha nem panaszkodik, soha nem lógatja az orrát és feltöltődsz a jelenlétében, akkor ő biztos olyan. 

Andi ma már lányával együtt, nagy szeretetben építik az DXN üzletet. 

Végül rólam. 

A harmadik direkt Star Agent munkatársam egy nagyon lelkes havi több száz, de volt hogy ezer pontért vásárolt csatlakozóm volt, akit inkább a termékek minősége és a szervezetre gyakorolt jótékony hatása érdekelte/ érdekli. 

A Ruby szintről azt tudom elmondani, hogy ez egy hosszútávú munka eredménye, amikor akkor is dolgozik az ember, amikor még nem látja az eredményeket és hirtelen láthatóvá válnak. Úgy gondolom, hogy ha van egy erős Miértünk, amikért hajlandóak vagyunk tenni, megmozdulni, akkor annak mindig meglesz az látszatja.

Az érzés amikor alig várom, hogy reggel legyen, hogy megtervezzem a napomat, a hetemet, hogy tudom, kézben tartom az életemet és ezzel másoknak is segítek, példát mutatok, hogy így is lehet.

Megmutathatom a saját életemmel, hogy akár honnan jöttél, nem érdekes mi volt eddig, merj nagyot álmodni, mert ezzel az üzlettel a legmerészebb álmokat is valóra lehet váltani, ha hajlandó vagy érte tenni, dolgozni, fejlődni. 

Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy Juditot kaptam mentoromnak. Hálás vagyok neki, hogy meglátta bennem azt, amit még magamban sem, segített és folyamatosan segít az utamon. A tőle kapott ajándékkal sikerült megsiratnia, hisz egy minősülés, egy magasabb szint mégis csak sorsfordító és hogy a mentorom hogyan is gondol rám. 

Judit tele van szeretettel és mindig ad belőle egy szeletet útravalónak. 

 

Céljaimról: 

Szeretném elérni a Star Diamond (gyémánt) szintet a következő évben, ami meg is lesz, hisz folyamatosan dolgozunk a meglévő és az új munkatársakkal is.

Célom, hogy akik komolyan gondolják a DXN üzletet, azok fejlődjenek, sikereket érjenek el és ők is minősüljenek, vagy újabb szintet lépjenek. 

De van egy távolabbi célom is, ez pedig nem más mint a jutalomút a férjemmel és a munkatársakkal, mivel 2023-ban lesz a DXN 30 éves és az egyik nagy nagy álmom, hogy kiutazhassunk jutalomútként Malajziába a DXN születésnapra. 

 

Ha te is szeretnél egy igazán dinamikusan fejlődő DXN csapathoz tartozni, akkor vedd fel velem a kapcsolatot bátran és ismerjük meg egymást. 

II. DXN Futó- és Családi Nap

II. DXN Futó- és Családi Nap

Szeretnéd tudni, milyen volt a II. DXN Futó – és Családi Nap Tatán?

Milyen érzés találkozni és egy igazán jó csapathoz tartozni? 

Ha igen, akkor tarts velem!

Idén nyáron, augusztus 24.-én megrendezésre került a II. DXN Futó – és Családi Nap Tatán. 

Én még soha nem jártam Tatán , de teljesen elvarázsolt és a környező falvak is lélegzetelállítóak voltak. A hegyek, az erdők, amin autóval végig mentünk, egyszerűen csodálatos volt. 

A családommal megérkeztünk Tatára az Öreg tóhoz, ahol a régi és új csapattársak, testvérvonalak és a vezetők is nagy szeretettel vártak. 

A családi nap első programja volt a futóverseny, amit a gyerekek lefuthattak, kb. 2 km-t és voltak a bátrabbak, akik végig futották a tavat, ami több mint 7 km volt. Mi a családdal megígértük Specht Józsinak, hogy együtt sétáljuk körbe a tavat, sőt még egy kicsit el is tévedtünk, úgyhogy ráhúztunk + 1 km-t. 

Igaz a családom nincs hozzászokva a hosszú távhoz, kicsit a végén nyűgösködtek is, de megcsinálták és erre nagyon – nagyon büszke vagyok. Két kisiskolásnak ez óriási táv, de ők is a végén nagyon büszkén vették át és viselték az érmüket. 

A nagy séta után, Specht Vali isteni lecsója adott nekünk energiát és persze egy finom Cordyceps -es kávé, majd újult erővel indultunk várost nézni kisvonattal. 

Igazi élmény volt ez is, kicsit „megpilledve” élveztük, csendben az utat. 

De csak ez után jött csak az igazi csapatmunka. 

 Sárkányhajóztunk. A csapatmunka itt mutatkozott meg, ami az elején nehezen, majd egy kis idő után már egész jól ment, ugyanis egyszerre kellett evezni. Engem nagyon jó érzéssel töltött el, hogy együtt lehettünk, úgymond egy csónakban eveztünk. 

A családi nap egyben jótékonysági nap is volt, hisz a támogató jeggyel Regina és Marianna gyógyulását segíthettük.

Talán szavak sincsennek az érzésekre, amikor egy év közös munka után németországi csapattársammal találkoztam végre, számoltuk a kilómétereket, a perceket, hogy mikor ölelhetjük át egymást. Sírtunk? Igen! Mert fontos momentuma ez egy hálózatépítésnek, az értékes, emberi kapcsolatok. De vártam minden találkozást, hogy újra beszéljünk személyesen a csapattársakkal, hogy nevessünk, hogy közös élményeket szerezzünk. 

Csodás, nemes célt szolgálva, számomra a legjobb céggel, emberekkel töltöttünk egy gyönyörű napot. 

Nézd meg a videót és ha tetszik amit csinálunk, ahogy a DXN-t, az Online Network szakmát képviseljük, akkor tartozz közénk! 

Legyél TE is DXN csapatunk tagja! Merd megmutatni magad, ki is vagy igazából! 

Kérdésed van, tedd fel nyugodtan nekem! 

DXN DSP – Dynamic Start Program a dinamikus induláshoz!

DXN DSP – Dynamic Start Program a dinamikus induláshoz!

Mi az a Dynamic Start Program azaz a DXN DSP?

 A legkedvezőbb regisztrációs és elindulási lehetőség a DXN-hez: 

  • Még kedvezőbb áron jutnak a fogyasztók a termékekhez.
  • Már az elején több pénzt kereshetnek az üzletépítők. 

Ez egy nagyszerű lehetőség, ha szeretnél az extra kedvezményekkel élni és dinamikusan elindulni a DXN üzletben. 

Mind két fél számára nyer – nyer helyzetet ad.

DXN DSP előnyei a vásárlók számára:

  • 6 féle összeállított termékcsomag 48.515Ft – 272.355Ft 
  • A csomag értékének 110, 130 vagy 150%-a levásárolható törzsvásárlói áron felül 10% kedvezményként. 
  • Teljes jogú tagság
  • Ingyenes kiszállítás – legalább 1000Ft kedvezmény
  • Jutalékjogosultság a vásárlások után. 
  • Ingyenes regisztráció
  • Ingyenes regisztráció után 14 nap áll rendelkezésedre, hogy megvásárold a DSP csomagot és élj az általa nyújtott lehetőségekkel.

DXN DSP előnyei az üzletépítők számára: 

  • Dinamikus elindulást és azonnali bevételt biztosít.
  • Heti elszámolás és bónusz kifizetés
  • A DSP Kit értékesítéséhez nincs vásárlási kötelezettség (Neked nem kell venned ahhoz, hogy eladhass DSP csomagot)
  • Átmenetet képez a DXN marketing tervéből származó stabil, passzív jövedelem eléréséig. 
  • A DSP csomagokkal olyan lehetőséget, előnyöket tudsz kínálni a vásárlóknak, amelyhez másképp nem tudnának hozzájutni. 
  • Ingyenes regisztráció után 14 nap áll rendelkezésedre, hogy megvásárold a DSP csomagot és élj az általa nyújtott lehetőségekkel.

 

* A DSP lényegét megértheted a videóból, ami nem változott, de a csomag ára és a kedvezmény mértéke nőtt.

Megvásárolható DXN DSP csomagok: 

1. DSP C CSOMAG – 52.105 Ft

Csomag tartalma
  • 3 féle kávé (3 in 1, cream és fekete)
  • Cocozhi kakaó
  • Ganodermás szappan – 2db
  • Ganodermás fogkrém
  • 120 db-os spirulina (havi adag 4 tabl/nap)
  • 30 db-os ganoderma kapszulák: RG és GL (havi adag 1-1 kapszula/nap)
57.315 Ft levásárolható kedvezmény
  • 57.315 Ft levásárolható egyenleg – (a DSP C csomag értékének 110%-a) – a törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető!
  • A kedvezmény felhasználhatósági ideje: 2 év
Ingyenes regisztráció

A regisztrációs díjat a csomag megába foglalja, amit a regisztrációs mappával együtt a csomaggal küldenek el.

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény, mivel a DSP csomag értéke meghaladja a 30.000Ft-t. 

Kinek ajánljuk?
  • Aki gyorsan akar terméktapasztalatot szerezniés ezt megosztani másokkal 
  • Aki törzsvásárlói áron felül +10% kedvezménnyel szeretne hozzájutni a termékekhez. 

2. DSP C1 CSOMAG – 48.515 Ft

Tartalma
  • 1 doboz Reishi Gano fekete tea
  • 90 darabos DXN Ganoderma RG kapszula
  • 90 darabos DXN Ganoderma GL kapszula
  • 120 darabos DXN Spirulina tabletta
  • 1 darab Ganozhi fogkrém
  • Startel Kit (regisztrációs mappa) 
53.366 Ft levásárolható kedvezmény

53.366 Ft levásárolható egyenleg – (a DSP C csomag értékének 110%-a) – a törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető!
A kedvezmény felhasználhatósági ideje: 2 év

Ingyenes regisztráció

A regisztrációs díjat a csomag megába foglalja, amit a regisztrációs mappával együtt a csomaggal küldenek el.

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény, mivel a DSP csomag értéke meghaladja a 30.000Ft-t.

Kinek ajánljuk?

Aki gyorsan akar terméktapasztalatot szerezniés ezt megosztani másokkal
Aki törzsvásárlói áron felül +10% kedvezménnyel szeretne hozzájutni a termékekhez.

3. DSP B CSOMAG – 159.265 Ft

Tartalom
  • 3 doboz DXN Lingzhi Black Coffee 
  • 3 doboz DXN Lingzhi Coffee 3 in 1
  • 3 doboz DXN Lingzhi Cream Coffee
  • 1 doboz DXN Cocozhi kakaó
  • 1 doboz DXN Zhi Mocha capuccino
  • 1 doboz DXN Reashi Gano Tea – ganodermás zöld tea
  • 90 darabos DXN Ganoderma RG kapszula
  • 90 darabos DXN Ganoderma GL kapszula
  • 120 darabos DXN Spirulina kapszula
  • 60 darabos DXN Cordyceps kapszula
  • 1 darab DXN Ganozhi fogkrém 
  • 1 darab DXN Ganodermás szappan
  • 1 darab DXN Ganodermás sampon
  • Startel Kit (regisztrációs mappa
207.044Ft levásárolható kedvezmény
  • 207.044 Ft levásárolható egyenleg – a DSP C csomag értékének 130%-a
  • A törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető!
  • A kedvezmény felhasználhatósági ideje: 3 év
Ingyenes regisztráció

A regisztrációs díjat a csomag megába foglalja, amit a regisztrációs mappával együtt a csomaggal küldenek el.

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény, mivel a DSP csomag értéke meghaladja a 30.000Ft-t. 

Kinek ajánljuk?
  • Aki gyorsan akar terméktapasztalatot szerezni és ezt megosztani másokkal.
  • Aki rendszeresen szeretne vásárolni és a fenti kedvezményeket igénybe venni
  • Aki Aki szívesen támogatná ezekkel a termékekkel a saját és környezete egészségét.
  • Aki törzsvásárlói áron felül +10% kedvezménnyel szeretne hozzájutni a termékekhez.
  • Aki tud ekkora összeget rászánni elinduláskor is.

4. DSP B1 CSOMAG – 148.985 Ft

Tartalma
  • 1 doboz DXN Lingzhi Black Coffee
  • 1 doboz DXN Lingzhi Coffee 3 in 1
  • 1 doboz DXN Lingzhi Cream Coffee
  • 1 doboz Reishi Gano tea
  • 90 darabos DXN Ganoderma RG kapszula
  • 90 darabos DXN Ganoderma GL kapszula
  • 2 doboz 120 darabos DXN Spirulina tabletta
  • 60 darabos DXN Cordyceps kapszula
  • 1 darab Ganodermás szappan
  • 1 darab Ganozhi fogkrém
  • 2 darab DXN Reishi Mushroom (ganoderma por)
  • Startel Kit (regisztrációs mappa)
193.680 Ft levásárolható kedvezmény
  • 193.680 Ft levásárolható egyenleg – a DSP C csomag értékének 130%-a
  • A törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető
  • A kedvezmény felhasználhatósági ideje: 3 év
Ingyenes regisztráció

A regisztrációs díjat a csomag megába foglalja, amit a regisztrációs mappával együtt a csomaggal küldenek el.

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény, mivel a DSP csomag értéke meghaladja a 30.000Ft-t.

Kinek ajánljuk?
  • Aki gyorsan akar terméktapasztalatot szerezni és ezt megosztani másokkal
  • Aki törzsvásárlói áron felül +10% kedvezménnyel szeretne hozzájutni a termékekhez.
  • Aki rendszeresen szeretne vásárolni és a fenti kedvezményeket igénybe venni.
  • Aki tud ekkora összeget rászánni az elinduláskor is.

5. DSP A CSOMAG – 272.355 Ft

Csomag tartalma
  • 10 doboz Lingzhi Black Coffee
  • 10 doboz DXN Lingzhi Coffee 3 in 1 
  • 10 doboz DXN Lingzhi Cream Coffee
  • 5 doboz Cocozhi kakaó
  • 90 darabos DXN Ganoderma RG kapszula
  • 90 darabos DXN Ganoderma GL kapszula
  • 1 darab Ganodermás szappan 
  • 1 darab Ganodermás fogkrém
  • 1 doboz 120 db-os spirulina (havi adag 4 tabl/nap)
  • Startel Kit (regisztrációs mappa)
408.532 Ft levásárolható kedvezmény
  • 408.532 Ft levásárolható egyenleg – a DSP C csomag értékének 150%-a 
  • A törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető!
  • A kedvezmény felhasználhatósági ideje: 4 év
Ingyenes regisztráció

A regisztrációs díjat a csomag megába foglalja, amit a regisztrációs mappával együtt a csomaggal küldenek el.

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény, mivel a DSP csomag értéke meghaladja a 30.000Ft-t. 

Kinek ajánljuk?
  • Aki gyorsan akar terméktapasztalatot szerezni és ezt megosztani másokkal
  • Aki törzsvásárlói áron felül +10% kedvezménnyel szeretne hozzájutni a termékekhez
  • Aki rendszeresen szeretne vásárolni és a fenti kedvezményeket igénybe venni.
  • Aki tud ekkora összeget rászánni az elinduláskor is.

6. DSP A1 CSOMAG – 249.650 Ft

Tartalma
  • 1 doboz Lingzhi Black Coffee
  • 1 doboz DXN Lingzhi Cofee 3 in 1 
  • 1 doboz DXN Lingzhi Cream Coffee
  • 1 doboz Reishi Gano tea
  • 1 doboz DXN Spica Tea
  • 1 doboz Spirulina Cereal
  • 1 doboz DXN Zhi Mint Plus ganodermás, mentolos cukorka
  • 2 doboz 90 darabos DXN Ganoderma RG kapszula
  • 2 doboz 90 darabos DXN Ganoderma GL kapszula
  • 1 doboz 120 darabos DXN Spirulina tabletta
  • 1 doboz 500darabos DXN Spirulina tabetta
  • 2 doboz DXN Lion’s Mane (oroszlánsörény)tabletta 
  • 2 doboz 60 darabos DXN Cordyceps tabletta
  • 1 darab Ganozhi fogkrém
  • 2 darab Ganodermás szappan
  • 1 darab Gano masszázs olaj
  • 2 darab Reishi Mushroom ganoderma por
  • Startel Kit (regisztrációs mappa)
374.475 Ft levásárolható kedvezmény
  • 374.475 Ft levásárolható egyenleg – a DSP C csomag értékének 150%-a
  • A törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető!
  • A kedvezmény felhasználhatósági ideje: 4 év
Ingyenes regisztráció

A regisztrációs díjat a csomag megába foglalja, amit a regisztrációs mappával együtt a csomaggal küldenek el.

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény, mivel a DSP csomag értéke meghaladja a 30.000Ft-t.

Kinek ajánljuk?
  • Aki gyorsan akar terméktapasztalatot szerezniés ezt megosztani másokkal
  • Aki törzsvásárlói áron felül +10% kedvezménnyel szeretne hozzájutni a termékekhez. 
  • Aki rendszeresen szeretne vásárolni és a fenti kedvezményeket igénybe venni.
  • Aki tud ekkora összeget rászánni az elinduláskor is.

A DXN DSP hivatalos dokumentumát letölthete PDF formátumban:

  • Jogosultságok 
  • Számítások
  • DSP bónusz szintenként (1.4-ig)
  • DXN DSP szabály magyarázata
  • Maximális kedvezményes keretösszeg

Legyél TE is DXN csapatunk tagja!

Kérdésed van?

Keress meg bátran.

DXN-nel lehetőség egy jobb életre!

DXN-nel lehetőség egy jobb életre!

 „Ma megteszem azt, amit mások nem hajlandóak megtenni, hogy holnap megtehessem azt, amit mások nem engedhetnek meg maguknak.”

Emlékszek, tavaly ilyenkor határoztam el magam, égett bennem egy erős vágy, hogy a DXN lehetőségét, azt, hogy mi van a kezünkben, emberek ezreinek, idővel millióinak akarom megmutatni és akarok pozitív változást hozni az életükbe. 

Július 30.-án döntöttem úgy, hogy másképp fogom felépíteni MLM üzletemet, személyes márkát építek. Ahogy Tonk Emil mondja: 

 Legyél a céged legjobb arca! 

Elkezdtem megfigyelni sikeres üzletembereket, sikeres networkereket, akik értékkel tudják képviselni a szakmát. Ha 4 vastag füzet nincs teleírva, akkor egy sem. Csak jegyzeteltem és alkalmaztam, jegyzeteltem és alkalmaztam. 

Megfigyeltem, követtem, folyamatosan tanultam és tanulok mai napig is, hogy hogyan tudok a legjobb lenni, hogyan tudom ezt a szakmát a legnagyobb értékkel képviselni és ezt hogyan tudom átadni a csapatomnak.

Az online világban, a social mediában óriási a potenciál, óriási a lehetőség, hogy egy laptoppal vagy egy telefonnal bárhonnan, bármikor, bármilyen helyzetből, bárki fel tud építeni egy online vállalkozást. 

Ezért minden nap, volt hogy naponta többször is megosztottam a gondolataimat, az érzéseimet, vagy épp egy élethelyzetet, hogy ezzel másnak is segítsek. 

Én mai napig imádom megosztani a pillanatokat amikért érdemes építeni ezt az üzletet. 

Elkezdett megfordulni velem a világ, egyre többen ismertek meg, egyre többen keretek meg és nagyszerű, szoros kapcsolatok alakultak ki. Én is sokat tanultam, fejlődtem, hisz szerintem nagyon fontos, hogy mi mint vezetők is nyitottak legyünk egy-egy ötletre, véleményre, mert így tudunk együtt fejlődni, haladni az utunkon, csapatként. 

 

Idén pedig megszületett a DXN tervező a csapatomnak is, hogy minél pontosabban és biztonságosabban merjenek elindulni az új munkatársak és biztonsággal tudjanak haladni az útjukon azok is, akik már életük részéve tették a DXN-t. a SIKER TERVEZHETŐ! 

Hiszek abban, hogy az álmok megvalósíthatóak, ha elég türelmünk van kivárni, amíg beérik a gyümölcs és addig tenni a dolgunkat. 

És amikor beérik az a gyümölcs, amit óvtál éjszakákon át, amiért dolgoztál, nem adtad fel, mentél előre, hittél, szenvedéllyel dolgoztál érte, akkor látni fogod, érezni a saját bőrödön, hogy nagyon megérte. 

A világ legszebb helyeire juthattok el családdal vagy csapattal azért mert TE nem adtad fel, azért mert TE kitartottál, azért mert már akkor láttad, hogy hova fogsz eljutni! Igen, megéri kitartani, megéri álmodni és dolgozni érte!

Leélni egy életet sokféleképpen lehet, de én úgy döntöttem, hogy nem akarom akárhogyan és akárkivel. 

Hiszek a bizalomban, hiszek az álmokban, hiszek az oda vezető útban, hiszek a csapatomban és hiszek saját magamban. 

Meg vagyok győződve, hogy fel lehet építeni egy szabad, független életet és ezt tovább lehet adni másoknak is. 

Én úgy döntöttem, hogy nem akarom tartaléklángon leélni az életemet, délután és este tv-t nézve elherdálni életem értékes pillanatait. 

Ezért keresem azokat az embereket, akik szintén értéket akarnak átadni a világnak és maradandót alkotni, ami velük nem lesz vége. 

Akiknek vannak álmaik és akik tenni is akarnak érte! 

Ha te is szeretnél többet kihozni az életedből, vágysz a szabadságra, a függetlenségre, hogy legyen időd a számodra tényleg fontos dolgokra, akkor legyél DXN csapatunk tagja! 

Dolgozz otthon hatékonyan a nyári szünetben is!

Dolgozz otthon hatékonyan a nyári szünetben is!

Szeretnél otthonról dolgozni hatékonyan?

Mindent kipróbáltál már, hogy megtaláld az egyensúlyt a család, a munka, a háztartás között? Legyen idő a párodra, a gyerekekre (ha van), és persze a legfontosabbat ne hagyjuk ki, Önmagadra. 

Én is ezzel néztem szembe, de mivel több éve dolgozok otthon, így ki kellett találnom valami igazán hatékony módszert.

Egy nagyon hatékony módszert találtam, vagyis tanácsként kaptam. 

Mindenkinek meg van a feladata a családban. Ezt már hallottam sokszor, de valahogy soha nem tudtam azonosulni vele. Tavaly írtam már erről blogot, de idén változott a hozzáállásom, amit most szeretnék megosztani veled. 

Próbáld ki, nagyon hatékony időben, munkában és rengeteg minőségi időt tudsz együtt tölteni majd a családoddal vagy a barátaiddal. 

 

Módszer, rend a lelke mindennek! 

Minden reggel írok mindenkinek egy listát mit kell aznap csinálni. 

Sőt a gyerekeknek egy kis tanulást, gyakorlást is írok, hogy ne essenek ki a nyáron a ritmusból. Persze csapatban, tehát családban nem sok feladat jut egy emberre. Kb. 4-5 kisebb és egy nagyobb házimunkát kell megoldani. Az elvégzendő feladatok után természetesen jutalmat is kapnak a gyerekek. 

Eredmény, amit elértünk vele már az első héten!

Minden reggel 10 órára már minden a helyén, rend van. Természetesen mi szülők is kivesszük a részünket, és én is bevezettem a munkába már jó ideje a tervezés alapú megvalósítást. 

10 óra után mindenki szabad, azt csinál amit szeretne, játszó térre mennek a gyerekek, találkoznak a barátokkal, vagy épp itthon alkotnak, kint játszanak, fürdenek, vagy épp egy nyugis sarokba leülnek és énidőt tartanak. 

Úgy gondolom, hogy kell nekik is a tér, a saját kis szféra, ahol azt tehetnek, amit akarnak, és emellett megvan a családban a kötelességük is. 

 

A módszert már jó ideje alkalmazom a saját munkámban. Minden nap lista a teendőkről valamint ezek kategorizálása. 

A listám fontossági sorrendben külön választom:

  • a sürgős
  • a nem túl sürgős, de meg kell csinálni
  • a halasztható azaz nem igazán fontos, vagy elnapolható tennivalók

Majd elkezdem megoldani őket, és az elvégzett feladatok mellé pedig piros pontot, a félig elvégzett, azaz maradt még mit pótolni zöld pontot és az elhalasztott teendőkre pedig kék pontot teszek. Így napra, hétre, hónapra és évre pontosan kialakul egy kép, mennyire voltam hatékony, mennyire voltam szorgalmas, aktív. Ha a kép nem tetszik, akkor csak változtatok, hogy teljesíthető legyen. 

Régebben sokszor előfordult, hogy vagy túlértékeltem a képességeimet, vagy alul. Volt, hogy a feladataimmal már délelőtt végeztem és volt, hogy nem bírtam el velük egy nap alatt. 

Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk mire vagyunk egyedül képesek és ha van csapatunk (családunk), akkor nekik is leosztani a feladatokat, hogy ne csak téged nyomjanak. 

Ne ijedj meg, ha az első hónap káosz lesz, legyél kitartó, szorgalmas, és meglátod, óriási eredményeket fogsz elérni, ha betartod a szabályokat. 

Idővel kialakul a saját tempód, és sokkal hatékonyabb leszel, mint ahogy ezt eddig hitted. A gyerekek, a család is nagyon fogja élvezni. Ők is hasznosnak érezhetik magukat, amiért egy kis jutalmat is kapnak. 

Ha sikerülni fog egy napod, aztán sorba a többi is, fel fogsz dobódni, sokkal nyugodtabb leszel, mert minden sínen lesz. Jutalmazd, dicsérd meg magad te is, hisz megérdemled és ismerd el a családod igyekezetét, hogy segítettek a minden napi tennivalókban. 

Egy dolgot tarts be, hogy ezt minden napi szokásoddá teszed és az eredmény garantáltan nem fog elmaradni. 

Ez a blogbejegyzés most inkább sikeredett családiasra, mint Network marketingesre, de hiszem, hogy segíteni fog az élet bármely területén is, hisz én így építem az üzletemet, így lehet sikeresen, egyensúlyban élni, hogy nem egyszemélyes a háztartás, hanem mindenkinek meg van a feladata és ezt a módszert hatékonyan is lehet használni a hálózatépítésben. 

Amikor azt mondom, hogy a siker tervezhető, akkor részben erre is gondolok, a jó időbeosztásról és feladatok megoldásáról. 

Tarts velünk, legyél DXN hatékony, dinamikus csapattag és építs fel könnyedén egy globális hálózatot, amiből majd passzív jövedelmed lesz.