A DXN Világ Direkt értékesítési ranglistán a 15.!

Óriási meglepetés várta a DXN csapatot, a DXN tagokat és munkatársakat április 24.-én, ugyanis DSN Global kihirdette az első 100 listát! Én már nagyon vártam az eredményt! Ez egészen elképesztő és egyben óriási büszkeség! 2017-ben a DXN a 22. helyen állt. Most a DXN a 15. legnagyobb direkt értékesítő vállalat a legújabb DSN Global 100 listán a 2018-as nettó forgalom alapján 1,25 milliárd USA dollárral. Gratulálunk minden DXN tagnak és DXN munkatársnak! Találkozunk a csúcson! De ugorjunk vissza egy kicsit!

Eredmények az elmúlt években: 

2009-ben a DXN a világ értékesítési listán a 40. helyet foglalta el. 

Két évvel később, 20011-ben már a 28. helyen végzett, majd 3 évvel később 2014-ben a a 25. helyen állt a cég. 

2015-2016-ban a 24. volt majd évente ért el egyre jobb eredményeket, ezzel bizonyítva, hogy fantasztikus termékeket képviselünk, és nagyszerű az előrehaladás is. 

Tehát 2017-ban már a 22. helyen állt, de amit 2018-ban produkált a cég, arra én sem számítottam, vagyis az elégedett fogyasztóknak köszönhetjük és a DXN munkatársaknak, hogy a cég, a DXN már a világon a 15. helyen áll 2018-as forgalom alapján

Gratulálunk minden DXN tagnak és DXN munkatársnak! Valamint már a világon 7 millióról 8 millióra növekedett az elégedett fogyasztók száma. Ez fantasztikus! 

Rátaláltam és megismertem a DXN-t és azonnal beleszerettem. Tudod miért? Mert megtaláltam azt, amit mindig is kerestem egy MLM üzletbe, ahogy képviselték a vezetőim ezt a szakmát, nyomulás, házalás, és nappaliban történő bemutatók nélkül. Kívülről lehet sokak számára csak egy MLM üzlet, de a DXN minket, engem, a családomat mindig nagy nagy szeretettel vártak és várnak, valamint én is várom a DXN tagokat. Öröm velük együtt dolgozni, megismerni őket és látni, segíteni a siker felé vezető úton. 

 Az eredmények beszélnek helyettünk, hogy fantasztikus helyen vagyunk, biztonságban, egyre jobban, egyre feljebb. 

De van itt még valami!

Ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, ahhoz egy dolgot kell tennünk, a legjobbakkal kell együtt dolgoznunk! 

Ezért képviseltem tavaly és idén is a DXN-t az Év Anyavállalata versenyen is. Akkor a 28. helyen végeztem és ennek nagyon örültem. 

Idén remélem bekerülök az első 10-be. Annak végtelenül örülnék és annak is, hogy ezzel több ezer embernek mutathatom meg, hogy egy MLM üzlet is járható út! 

Csatlakozz a DXN csapatunkhoz!

Mert a siker tervezhető! 

Kövess az Instagrammon és kávézz velem!

Mi ez a kávés őrület? Mit fog ez kihozni egy év múlva belőlem és belőled?

Kövess, ismerj meg és kávézzunk, sportoljunk együtt! Én már nagyon várom! 

Kávézz és fuss velem! 

Már januárban kitűztem egy célt, hogy 34. születésnapomon, azaz augusztus 2.-án 34km futással ünneplem. Így a április 1.-én elindítottam egy sorozatot! „Kövess az Instagrammon 365 napon át!” címmel.  Minden nap felteszek egy képet az Instagramra arra buzdítva téged, hogy sportoljunk és kávézzunk együtt! De milyen kávét is? Persze, hogy egészséges DXN kávét fogyasztunk! Valamint minden nap a képeimhez egy inspiráló idézetet is írok, hogy lelkesedést adjak neked és motivációt, hogy tarts velem! Természetesen nem csak az Instagrammon találkozhatsz velem, hanem Facebookon, Twitter, LinkedIn, Pinterest oldalakon is.  

„Ha elég messzire futsz önmagadba, olyan érzésekbe futsz bele, amelyekről sosem gondoltad, hogy megvannak benned.” 

Az első nap szerencsére hétfőre esett és ugye tudjuk, hogy hétfőn a legideálisabb elkezdeni valamit. 

Kora délután le is futottam 3,83 km-t, ami nem sok, de kezdésnek tökéletes volt. Persze futás után megittam egy finom egészséges DXN kávét, ami azonnal feltöltött energiával és fantasztikusan éreztem magam. 

 

És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.”

Tudom, a legjobbat választottam! Megittam a ganodermás kávémat a második napon is, de ez látszik is az arcomon, a lendületen, a vitalitáson!
Amikor kibontottam a DXN kávé csomagolását, megcsapott a ganoderma és a kávé együttes illata, egyszerűen imádom! 

Tejszínnel, az irodámmal, és optimizmussal szeretem inni a kávém.”

Így kávéztam a harmadik nap. Ez az én irodám és az én legkevesebb asszisztenseim. Hálás vagyok, hogy a DXN családjához tartozunk. Hálás vagyok azokért az emberekért, akik minket mindig nagy szeretettel várnak. ❤️

Alkoss, vidd véghez az álmod, légy kreatív és élvezd minden percét ❤️ Velem tartasz? 

„A maraton elsődlegesen nem a sportteljesítményt, hanem a személyiséget teszteli.”
 A negyedik nap estére ilyen fényviszonyok jutottak sajnos. Lefutottam 4,57km-t és most a lányaim voltak a segítségemre, hisz ők is jöttek velem. Igaz a legtöbb időt játékkal töltötték, de nagyon jó volt, hogy néha néha ők is futottak velem. 

Itthon természetesen akár este is fogyasztható DXN kávémat megittam, amitől az este nagyon jót aludtam és kipihenten ébredtem ma.

Kövess bátran az Instagrammon, tarts velem, kávézzunk együtt. Igaz, ma nem fogok futni, hisz férjem szülinapját ünnepeljük, de kép, kávé és idézet biztos lesz ma is. 

 

„Köszönöm nem! Én nem vagyok az az eladós típus!”

„Köszönöm nem! Én nem vagyok az az eladós típus!”

„Köszönöm, nem! Én nem vagyok az az eladós típus!”

Most őszinte leszek! Most nagyon jót kell írnom, mert szeretném ha tudnád, mit is csinálunk mi a nap szinte minden percében.

Számtalanszor hallom, hogy „Én nem vagyok olyan”. „Én nem tudok eladni, én nem akarom rátukmálni az ismerőseimre a „cuccomat”. Egyfajta tévhitet szeretnék most lerombolni, amit ha lehet te is meglátsz, akkor leomlik az a védőfal és nyitni fogsz a Network marketing felé, hisz ha tiszta minden, akkor egészen élvezetes dolgozni benne.

Tehát…..

 

Ha elmész egy fodrászhoz és ő jól megcsinálja a hajad, ezt ajánlani fogod az ismerőseidnek is. Sőt ők is mesélni fognak az ismerőseiknek, hogy milyen jó fodrásszal volt dolguk. Megosztod te is és az ismerőseid is a közösségi oldalaikon.

Ha elmész egy étteremben ahol fantasztikus a kiszolgálás, kedvesek, és az étel is isteni, akkor ezt azonnal meg fogod osztani a social mediában, hogy az ismerőseid tudjanak róla, sőt még a nem ismerőseid is látni fogják. Ajánlottad több száz, esetleg ezer embernek „véletlenül?” Igen.

Ha rendszeresen vásárolsz piacon, akkor már tudod kit ajánlj, ha friss, vegyszermentes zöldséget vagy gyümölcsöt keresnek az ismerőseid, sőt ezt szívesen meg is osztod szintén a közösségi médiában, vagy épp a vasárnapi ebéd közben, amikor áthívjátok a rokonokat vagy a barátokat egy finom ebédre. Ugye milyen egyszerű és már megint „véletlenül” ajánlottad a „Marika nénit” a piacról, akinek több lesz a vásárlója.

Iszol egy kólát vagy eszel egy hambit, elmondod a barátaidnak, hogy milyen csúcsszuper gyorsétteremre találtál és hogy milyen finom a hamburgerük kólával. Ki kell próbálni! Ha olyan típus vagy, hogy ezt kiírod a Facebookra, már megint ajánlottál valamit, amiért nem kaptál egy forintot sem, hisz szimpla jóérzésből tetted, mert meg voltál elégedve a „termékkel”.

Elmész a pároddal egy kávézóba és ott olyan különleges kávét adnak, hogy ezt el is meséled a barátaidnak, az ismerőseidnek. Sőt szintén meg is osztod az élményt, hogy te ebben a kiváló kávézóban voltál, a kiszolgálás kedves és gyors, a kávé pedig nagyon finom. Megint a közösségi média által sikerült több száz esetleg ezer embernek elmondani és tudatni velük az elégedettségedet.

De ide sorolhatnám a Virágüzleteket, a főzőiskolákat, a körmöst, a kozmetikust, a masszőrt, egy jó szakembert aki nem csak összecsapja a kőműves munkát, egy villanyszerelőt vagy egy festőt stb..

  • Azért, mert ajánlottál egy fodrászt, kaptál pénzt? Nem! 
  • Azért, mert ajánlottál egy kiváló éttermet kaptál valamiféle jutalmat? Nem
  • Azért, mert ajánlottál a piacon egy nénit, tőle kaptál kedvezményt vagy jutalékot? Nem
  • Azért, mert ajánlottál a barátaidnak egy nagyszerű kávézót, egy kedves virágüzletet, egy szakembert, azért kaptál jutalékot? Nem
  • Azért, mert valamilyen terméket vagy szolgáltatást ajánlasz, amivel könnyebb lett az életed, vagy egyszerűbbé teszed más életét, kaptál pénzt? Nem.

 

Én nagyon szeretek például facebookon értékelést adni egy-egy étteremnek vagy bármilyen terméknek, szolgáltatásnak ami jó volt a számomra. Tehát ha tetszik, ha nem a nap legnagyobb részében eladunk, azaz tovább ajánljuk az a terméket, szolgáltatást amivel meg vagyunk elégedve, anélkül, hogy mi ezt észre vennénk. Ezért az a bizonyos cég nem fizet semmit.

Az MLM azért más, mert amit ajánlsz az ismerőseidnek, vagy az embereknek, azért pénzt is kapsz a cégtől. Viszont hiteles csak úgy lehetsz, ha valóban meg vagy elégedve a termékkel, használod, fogyasztod. Bizalmat csak így tudsz kialakítani a leendő csapattársaiddal vagy termékfogyasztóiddal, ezt garantálom!

Én mindenkinek a DXN finom, egészséges kávéit és a többi terméket ajánlom, mert maximálisan meg vagyok elégedve és pénzt is kapok érte. A világ 83%-a kávézik. Csak elmondom az én és a családom által tapasztalt jótékony hatást az embereknek, ha nyitottak, akkor beszélek természetesen lelkesen az üzleti lehetőségről és eldöntik, hogy élnek-e ezzel a nagyszerű lehetőséggel, vagy kipróbálják-e a kávét és a többi terméket! Egyszerű? Igen! Kapsz pénzt mert kávézol? Igen! Kapsz pénzt, mert más is ezt a kávét fogja inni, mert te ajánlottad neki? Igen! 

Elindulsz ezen az úton? Szeretnél kávézással pénzt keresni és közben ahogy ajánlod felépíteni egy globális üzletet? 

 

Hogyan lehet egy kávé egészséges?

Hogyan lehet egy kávé egészséges?

Kávézz Te is magas vérnyomás, gyomorégés és savasodás nélkül!

 

A DXN ganodermás kávék kíváló minőségű, instant brazil arabica kávét és bio termesztésű ganodermát tartalmaznak.

Megfelelő-e számomra a DXN ganodermás kávé?

Igen, ha szereted egész nap energikusnak érezni magad, ha szeretsz éjszaka nyugodtan és jól aludni, ha szereted a kávé ízét és hangulatát, és ha olyan kávéra van szükséged, ami nem okoz gyomorégést, ami segíthet beállítani a helyes vérnyomást, és lúgosító hatása van.

 

Miben más?

 

A DXN ganoderma tartalmú kávéi nem tartalmaznak mesterséges színezéket, tartósítószert és ízfokozókat.
Minden zacskó DXN kávé ganoderma kivonatot tartalmaz, így egy olyan élvezeti cikk válik elérhetővé, mely a ganoderma gyógygomba jótékony hatásának köszönhetően nem csak ízében, hanem a szervezetre gyakorolt pozitív tulajdonságaiban is egyedi. (A ganoderma gomba semmilyen mellékízt nem okoz, csak a minőségi kávé ízét lehet érezni.)

Jó lenne a saját magadon megtapasztalni a ganodermás kávé egész szervezetre gyakorolt hatását?

Próbáld ki és élvezd a különbséget!

Javasolt elkészítés: 1 zacskó kávéhoz öntsünk 2 dl max. 80°C-os vizet. (Az adagok felezhetők, harmadolhatók).

Minden doboz kávé 20 tasak kávét tartalmaz. Így ízlés szerint egy dobozból, akár 20-40-60 adag kávé is készíthető.

Általános tapasztalat, hogy aki korábban több csésze hagyományos kávét fogyasztott nap, mint nap, az le tudja csökkenteni a kávé adagját napi 1-2 csésze ganodermás kávéra – hosszantartó pozitív hatásának köszönhetően.

A DXN által gyártott kávék közül jelenleg hat féle kerül forgalomba Magyarországon.

DXN Black Coffee – Erős fekete kávé

– Brazil arabica kávé + ganoderma

– Ízesítés nélkül – markáns erős, karakteres íz

– Egy zacskóból 2-3 adag kávé is készíthető

– Ízesítsd kedved szerint: mézzel, cukorral, tejjel, tejporral vagy csak idd feketén.

– Paleolit védjeggyel rendelkező Paleo termék

– laktózmentes, gluténmentes

 

DXN Cream Coffee kávé

– Lágy, krémes (növényi tejporral), cukormentes

– Kíváló minőségű brazil arabica kávé növényi eredetű tejporral és ganodermával

– Ha cukor nélkül, de mégis lágyabban szereted a kávét, akkor ez egy jó választás Neked.

– Ízesítheted bármilyen édesítővel.

– Egy zacskóból 1-2 adag kávé is készíthető.

– laktózmentes, gluténmentes

 

Lingzhi Coffee 3 in 1 ganodermás kávé

– ebben minden benne van: Brazil arabica kávé, ganoderma, nádcukor, növényi eredetű tejpor

– Sokunk kedvence, kellemes íz, hosszantartó hatás.
– Egy zacskóból 1-2 adag kávé is készíthető. Csak víz kell bele (max. 80°C -os) és már kész is. (Aki szereti a tejet, vagy még édesebben szereti, az kedve szerint ízesítheti).

– laktózmentes, gluténmentes

Zhi Mocha Cappucino – az igazi cappucino íz

– Az arabica kávéhoz, a ganoderma, a nádcukor, és a növényi eredetű tejpor mellé még kakaóport is kevernek. Így egy igazán különleges, kényeztető, egész napra frissességet adó kávékülönlegességhez jutunk.

– Laktózt és glutént tartalmaz.

DXN White Coffee Zhino – a „fehér kávé”

 

– Egy igazán különleges, kényeztető kávé, ami a cappuccino rajongóinak az új kedvence.

– A kiváló minőségű instant kávé, kávékrémpor és a Ganoderma-kivonat harmonikus keveréke, melyet egy selymes lágy habréteg koronáz.

– A kávé és a tejszín harmóniája egy krémesen sűrű, habos kávét eredményez. Nagy kedvencünk nekünk is. Édesség helyett is kíváló kényeztetés.

– Egy zacskóból 3-4 adag kávé is készíthető.

– Laktózt és glutént tartalmaz.

DXN Maca Vita Cafe

– Kiváló minőségű brazil instant arabica kávé növényi eredetű tejszínnel, nádcukorral, ginzeng por, Maca (Lepidium meyenii) por, és Ganoderma-kivonat hozzáadásával.

– Rendkívüli energiát ad.

– Az íze először szokatlan lehet, de néhány alkalom után nagyon meg lehet kedvelni. Érdemes előszőr kóstoló csomagban kipróbál

 

DXN Maca EuCafé

– Kíváló minőségű brazil instant arabica kávé növényi eredetű tejszínnel, nádcukorral, Maca (Lepidium meyenii) por, és Ganoderma-kivonat hozzáadásával.

– Egy zacskóból 1-2 adag kávé is készíthető.

– Az íze először szokatlan lehet, de néhány alkalom után nagyon meg lehet kedvelni. Érdemes előszőr kóstoló csomagban kipróbálni.

Zhi Coffee Classic filteres ganoderma kávé

Ganoderma-kivonatból és tökéletesen pörkölt kávébabból készült cukor hozzáadásával.

1 filtert leforrázunk, nagyobb mennyiséget is készíthetünk belőle. Kellemesen lágy ízű, élvezetesen telt aromájú ital, azoknak akik szeretik a török kávét.

Laktózmentes, gluténmentes.

 

Hogyan tudsz rendelni és vásárolni DXN termékeket?

1.Látogass el a honlapunkon a termékekhez, itt találsz egy webáruház oldalt.
2.Nézd végig a termékeket, és válaszd ki, hogy melyiket szeretnéd megrendelni.
3.Majd kattints a Kosárba tesz gombra.
4.Állítsd be, hogy hány darabot szeretnél vásárolni! Ha 1 darabnál többet, írd át a számot a kívánt mennyiségre majd nyomd meg a Módosít gombot.
5.A kosár tartalma mindig felül jelenik meg, ezért ahhoz, hogy tovább folytasd a vásárlást, csak lefelé kell görgetned az oldalt.
6.Ha minden terméket kiválasztottál kattints a Megrendelem gombra.

 

Kedvezmények:

•Ha megrendeléseddel egyidejűleg a Tagsági Szerződést is elküldöd, akkor jogosult vagy a törzsvásárlói árra. A tagsági regisztráció díja egyszeri 5.000 Ft. Csupán egy terméket kell évente megvásárolnod ahhoz, hogy bent maradhass a rendszerben és nagykereskedelmi áron vásárolhass! Regisztrálnod akkor érdemes, ha hosszú távon akarod vásárolni a termékeket és ezért élni akarsz az alacsonyabb törzsvásárlói árkedvezménnyel vagy ha élni szeretnél az üzletépítés marketing tervében szereplő piacszervezési és reklámtevékenységi jutalékkal, jövedelemmel!
•További regisztrációs lehetőségekről itt tudsz tájékozódni >>>

Fizetési módok:

• előreutalással
• utánvéttel
• vagy online bankkártyás fizetéssel.

 

Szállítási módok:
Személyesen átvehető:

•Budapesten – a Teréz krt. 8. szám alatt a DXN Shopban
•A pontos címről, és nyitvatartásról a webáruházban történő megrendelést követően kapsz visszaigazoló e-mailt.

GLS-sel történő kiszállítás esetén:

•1.000,- Ft előre utalás esetén 0-5 kg-ig
•1.200,- Ft előre utalás esetén 5-10 kg-ig
•1.900,- Ft utánvétes fizetés esetén 0-5 kg-ig
•2.300,- Ft utánvétes fizetés esetén 5-10 kg-ig

30.000 Ft értékű megrendelés felett előre utalás és utánvét esetén is ingyenes házhozszállítás.

 

GLS CSomagPontokra történő kiszállítás esetén:

•1.100,- Ft előre utalás esetén 0-40 kg-ig
•1.100,- Ft utánvétes fizetés esetén 0-40 kg-ig

30.000 Ft értékű megrendelés felett előre utalás és utánvét esetén is ingyenes házhozszállítás.

 

 

 

Keress meg bátran most!

Deliné Sorger Brigitta

E-mail: sorgerbrigi@gmail.com

Mobil: +36 30 38 77 432

Hogyan tudsz elindulni a DXN üzletben!

Hogyan tudsz elindulni a DXN üzletben!

Hogyan tudsz regisztrálni, hogyan tudsz elindulni a DXN globális üzletébe? Hogyan tudsz otthonról dolgozni és felépíteni a saját online üzletedet! Erre kapsz most pontos választ és szabadon eldönthetsz a folytatásról.

  • A Network Marketing előnyei, hogy bármikor, bárhonnan, akár a világ bármely pontjáról, gyerekek mellett dolgozhatsz, saját tempóban, kihasználva a kreativitásod.
  • A munkádhoz, kapsz egy nagyon jól felépített online rendszert, ami akkor is hatékonyan dolgozik amikor te épp nem a gép előtt ülsz, hanem máshol kell helytállnod (család).
  • A DXN nem igényel nagy befektetést, minimális kezdőtőkével elindíthatod.
  • Nem kell hozzá annyi, mint egy hagyományos vállalkozáshoz és kevesebből is fent lehet tartani.
  • Az internet segítségével rengeteg ember elérhető, így nem csak környezetedre redukálódik le az üzleti lehetőség, hanem a világ bármely pontjáról érhetsz el ügyfeleket, dolgozhatsz velük.

 

 

Hogyan tudsz regisztrálni és a lehetőségek:

Ingyenes regisztráció: Ha csak a termék érdekel és csak fogyasztó szeretnél maradni, akkor ingyenesen is tudsz regisztrálni. Ebben az esetben nem jár ingyenes webáruház, online támogatórendszer és fogyasztásod után sem kapsz jutalékot.

 

 

 

Egyszeri 5000ft regisztrációs díj + bármennyi termék:

Törzsvásárlói áron, 20% kedvezménnyel vásárolhatsz
Hozzáférés a saját rendelő felülethez
Hasznos termék kiadványok
Bármelyik és bármennyi termék választható hozzá
Örök életre szól – évi min. 1 db termék vásárlása esetén

DSP Csomag:

 

Törzsvásárlói áron, 20% kedvezménnyel vásárolhatsz
•Hozzáférés a saját rendelő felülethez
•Hasznos termék kiadványok
•Összeállított termékcsomag a legnépszerűbb termékekből: •3 féle kávé (3 in 1, cream és fekete)
•Cocozhi kakaó
•Ganodermás szappan – 2db
•Ganodermás fogkrém
•120 db-os spirulina (havi adag 4 tabl/nap)
•30 db-os ganoderma kapszulák: RG és GL (havi adag 1-1 kapszula/nap)•Örök életre szóló tagság – évi min. 1 db termék vásárlása esetén
•Ingyenes regisztráció – 5000 Ft kedvezmény
•Ingyenes szállítás – min. 1000 Ft kedvezmény
•39000 Ft levásárolható egyenleg – (a DSP C csomag értékének 110%-a) – a törzsvásárlói áron felül további 10% kedvezmény érvényesíthető.

A havi jutalékminősüléshez 100 személyes pont szükséges. Ha valamelyik hónapban nem teljesül, annak semmilyen szankciója nincsen, csak abban a hónapban nem kapsz jutalékot. Nem veszik el pontod, és a meglévő jutalékodat sem. A havi 100 személyes pont biztosítja a stabilitást a jövőben, erre érdemes alapozni.

 

Merj nagyot álmodni! Ez annyira elcsépeltnek hangzik, hisz mindenki erről beszél, de igenis nagy jelentősége van. Ha vannak álmaid, céljaid, és hajlandó vagy tenni érte, beleadni a maximumot, hogy kihozd az életedből, magadból a legtöbbet, akkor a DXN Network Marketingben van a helyed.

A DXN a szabadság, az egészség és a nagyszerű emberi kapcsolatok üzlete! Tarts velem, egy csodálatos csapattal, egy kiváló támogató rendszerrel és mutasd meg magad a világnak! Hajrá!