aPROpó – DXNPRO rendezvény beszámoló

aPROpó – DXNPRO rendezvény beszámoló

2020 márciusban már izgatottam készültünk a DXN 12.születésnapjára, hogy újra találkozzunk és elismerjük a munkatársak munkáját. 

Amikor bejelentették, hogy akkor karantén, azt hittem csak két hét lesz az egész és újra minden a régi lesz. Azóta 20 hónap telt el. 

Még a nyár végén örömmel jelentette be a központ, hogy októberben végre személyesen találkozhatunk, hosszú idő után újra megrendezik a DXN születésnapi rendezvényét. Ennek az álomnak gyorsan véget vetettek az újabb korlátozások. 

Végetelül szomorú voltam, hisz ez alatt a 20 hónap alatt többen minősültek a csapatomban, régen találkoztam velük, főleg azokkal akik nem Maygarországon élnek. Új csapattársaink is lettek, akikkel szivesen megismerkedtem volna személyesen. 

Néhány DXN vezető nem nyugodott bele, hogy nincs személyes kapcsolat, rendezvény és cselekedtek. Létre jött a DXNPRO Facebook csoport, november 20.-án pedig megvalósult Budapesten DXNPRO rendezvény.

Próbáltam a napi teendők mellett én is kivenni a részemet és segíteni a rendezvényt, hogy zökkenőmentesen történjen minden. 

A DXN lehetőséget biztosított azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni, hogy online közvetítették az eseményeket, tehát nagyon nagyon sokan voltunk online és offline. 

Szponzorommal Judittal, valamint férjével és kecskeméti csapattársakkal mentünk volna fel Budapestre. Sajnos ők is elkapták a covid-ot és így szombaton egyedül mentem fel Budapestre.

Nem sűrűn járok fel, így kisebb szervezés vette kedzetét, mert úgy voltam vele, akárhogy de én megyek és ott leszek. Így lett.

Nagyszerű és megható érzés volt újra látni azokat az embereket, akikkel ezalatt az idő alatt csak online beszélgettünk, dolgoztunk, alkottunk. 

A munka nem állt meg, én is minősültem és felemelő érzés volt újra a színpadon állni, beszélni ami a szívemben van.

De milyen megható volt hallani a többi minősülteket is, hogy micsoda utat jártak be idáig és mennyire várják, ahogy én is a folytatást, a közös munkát. 

 Amikor MLM üzletet kerestem, tudtam, hogy egy olyan hálózatot akarok, ahol érték az ember, a gondolatai, az akarata, a szavai. 

Ma sem gondolom másképp, hogy az MLM és így  a DXN a világ leszebb üzlete, mert emberi kapcsolatokra épül, és akkor lesz értékes hálózatunk, ha figyelünk egymásra és az értékeinkre. 

 

De van itt még valami nagyon izgalmas!

Tehát, tekintsünk be a kulisszák mögé, milyen fantasztikus hangulatba történt a rendezevény szervezése. 

Szeretem azokat az embereket, akik nem csak a szépet, a csillogást mutatatják, hanem a valóságot és az emberi oldalukat is. Igazán jó érzés egy ilyen szuper csapathoz tartozni, a pillanatokból részesedni. 

LEGYÉL TE IS CSAPATUNK TAGJA

Itt tudod megtenni az első lépést:

KÉRDÉSED VAN? 

Keress meg bártan elérhetőségeimen:

Amit szívből csinálsz, az élni kezd!

Amit szívből csinálsz, az élni kezd!

Elérkezik az a pillanat amikor már nagyon sokat tudunk. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ezt a tudást ki tudjuk-e hozni Önmagunkból, felszínre tudjuk – e hozni a tehetséget!
Egy MLM-ben mindig az ászokat keresik. Én pedig úgy vagyok vele, hogy mindenkiből ki lehet hozni a legjobbat, aki kész meghozni a döntést és hajlandó dolgozni az álmaiért. Ehhez viszont sok munka, kitartó gyakorlás, következetesség és fegyelem kell! 

Amit szívből csinálunk, az élni kezd! 

Meghozunk egy döntést, hogy olyat szeretnénk alkotni, létrehozni, ami velünk nem lesz vége! 

Elkezdjük elvetni a magokat, gondozzuk azaz dolgozunk, tanulunk, fejlődünk, kiteljesedünk. 

Minden nap szívből végezni a munkánkat, lelkesen  figyelni, mert tudjuk, amit egyszer elvetettünk és türelemmel gondozunk, az  életre fog kelni. 

 DXN hálózatunk olyan mint egy fa. Amikor csatlakoztunk elültettünk egy magot, és dolgoztunk, dolgozni fogunk a felnevelésén. Az öröm és boldogság szeretetben gyökerezik. Rengeteg értékes kapcsolataink lettek az évek alatt online és személyesen. Nagyon sok embert szerethetünk és sokan szeretnek. 

Rendkívül jó összejönni csapatszinten vagy egy rendezvényen találkozni. Életünket kitölti a sok mosoly, életszeretet, célok, álmok amelyeket meg akarunk valósítani. 

 Szeretem és még mindig ez számomra a legmeghatározóbb hozzáállás, hogy az MLM a világ legszebb üzleti modellje, mert értékes emberi kapcsolatokra épül. Hiszem, vallom, tudom, hogy csak így lehet és csak így érdemes, értékekkel, másokat segítve felépíteni egy sikeres online hálózatot. 

 Életemet a figyelmesség, a sok mosoly, az egészség, a bizalom, a segítség, a szorgalom és a taníthatóság jellemzi. 

Nekem és a családomnak, nagyon sok értéket adott a DXN. Ezeket az értékeket adom át rengeteg embernek, azoknak, akik szintén egy ilyen légkört, ilyen családias MLM hálózatot keresnek, ahol mindig tudják ki vagy.

Ha tetszik amit csinálunk és tetszik ahogy csináljuk, értékes kapcsolatokat építve és nem rombolva, akkor írj egy üzenetet, ismerjük meg egymást és eldöntheted, hogy én lennék-e számodra a megfelelő mentor.

 

Legyél te is DXN csapatunk tagja! 

Meg kell találnod magadban azt a helyet, ahol semmi sem LEHETETLEN!

Meg kell találnod magadban azt a helyet, ahol semmi sem LEHETETLEN!

„Meg kell találnod magadban azt a helyet, ahol semmi sem LEHETETLEN!”

Lehet már közhelynek véled, ha azt hallod : Higgy magadban!
De ez az alapja mindennek! Ha te elhiszed, hogy megtudod csinálni, akkor más is hinni fog benned és önmagában! Így alakul ki egy lánc! Mélyítsd el az érzést, égjen benned a tűz, a szenvedély és ezt add át másnak is!

Ne készíts B tervet!

Ne szövögesd a védőhálódat! Úgy fogsz célt érni, ha nem adsz más esélyt az álmaidnak, csak azt, hogy megvalósuljanak!

Akkor kezdtek el megváltozni nálam is a dolgok és növekedésnek indulni, amikor minden biztonsági hálómat, amit az elmémmel szőttem, azt elvágtam!

Az leírhatatlan érzés hogy tudom, nincs olyan, hogy nem lehet megcsinálni! Nincs olyan, hogy egy kiváló Network marketing cég, egy nagyszerű termék ne működne!
Hálás vagyok, hogy megtaláltam a DXN-t, felismertem a lehetőséget benne és merek álmodni, mert tudom, hogy valóra tudjuk váltani az elképzeléseinket! Ez egészen elképesztő és szinte még mindig felfoghatatlan és hogy ezt emberek százainak, ezreinek mondhatom el!

 

 

 

Minden nap tudom, jól döntöttem! Minden nap tudom, hogy a legjobbat választottam! Egy életre elköteleződtem a DXN mellett!

Kávé? Egy zseniális, igazságos marketingterv? Egy kiváló csapat, nagyszerű vezetők, egy elvárásoktól mentes Network marketing cég? Temérdek eszköz a munkánkhoz? Mi kell még? Igen! Te!

A DXN nem feltételeket állít neked, hanem lehetőségeket kínál! A te döntésed, hogy élsz-e ezzel!

Ismerj meg, csatlakozz, válaszd a szabad, anyagilag független életet! Utazások, minőségi kapcsolatok, csapat, elismerés, megbecsülés, stabil passzív jövedelem! Ez vár rád! Az idő mindenképp eltelik, vagy így vagy úgy, de el fog telni! A te döntésed, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel vagy sem! 

7 milliárd ember él a Földön és a lakosság 83%-a kávézik! 

Gondolj bele! Ne maradj ki ebből a forgalomból!

„Én nem vagyok olyan!” Olyan? Na olyan én sem!

„Én nem vagyok olyan!” Olyan? Na olyan én sem!

Én nem vagyok olyan! Milyen? Ja olyan? Olyan én sem!

 

Erről az „Én nem vagyok olyan” mondatról két nagyon fontos dolog jut az eszembe!

 

Az egyik a magadba vetett hit és a mások véleményétől való félelem, valamint a régi hitrendszer amit beléd neveltek.

Magadba vetett hit:

•Én nem vagyok olyan….
•Én nem tudok eladni, én nem vagyok az a tukmálós fajta!
•Én nem tudok ennyit írni, nem tudom , hogy kell blogolni!
•Én nem vagyok ennyire bátor!
•Én nem tudnék ennyire nyílt lenni!
•Én nem vagyok egy Social Girl!

 

Számtalanszor hallom és e mögött a magadba vetett hit áll! A félelem, hogy „ha elkezded, mit fognak szólni? Mi van ha ország – világ előtt felvállalom és mégsem jön össze?”

Megmondom az őszintét! Én is ettől tartottam, de a Network marketing, a DXN, hitet adott, hogy képes vagyok felépíteni nőként, anyaként itthonról egy globális üzletet.

Képes vagyok arra, hogy szabad emberré váljak és szabad emberré tegyem a családomat és azokat, akik velem tartanak az Úton.

Képes vagyok megvalósítani a DXN-nel és az Online Marketinggel az álmainkat és értékkel képviselni ezt a szakmát.

 

Mentorként az a feladatom, hogy hitet adjak neked, hogy álmaid igenis megvalósíthatóak és hogy képes vagy te is felépíteni a saját, több országra kiterjedő globális vállalkozásodat. Feladatom, hogy értéket adjak és megtanítsalak arra, hogy te hogyan tudsz más életébe értéket hozni, hitet, inspirációt adni. Hogyan tudsz te magad példa lenni mások előtt. Hogyan tudod az erősségeidre alapozni a jövőt, és megmutatni, hogy ami eddig talán gyengeségnek, hibának véltél az pont a te adottságod! Vedd észre a belső hangod végre! Te is lehetsz boldog, egészséges, gazdag, olyan vagány, merész, bátor…

De van itt még valami!

A másik amiről írni akartam, az a régi hitrendszered, amit gyerekként, vagy már fiatal felnőttként beléd neveltek. Egy olyan sztereotípiát cipelsz, ami lehet nem is a tiéd, csak elhitették veled mások a saját véleményüket.

Én nem vagyok olyan? Én nem tudok eladni! Én nem lennék képes az ismerőseimet zaklatni! Én nem tudnám a „cuccomat” másra rátukmálni!

Nyugi, én sem vagyok ilyen! Viszont adok a kezedbe egy működő rendszert, egy eszközt, és megtanítalak arra, hogyan vedd kezedbe a életed irányítását. Megmutatok egy teljesen más gondolkodásmódot, irányt és segítem az utad. 

Elképesztő pozitív gondolkodás, hit, szenvedély, akarat! Kristálytiszta cél, út, megvalósításra váró álmok várnak rád! Te döntesz! Maradsz a régi hitrendszernél, a kicsinyességnél, a hitetlenségnél vagy bátran döntesz és velem, a csapattal valóra mered váltani a saját álmod.

 

„Azért, mert mások süketek, attól én még nem vagyok néma. Ha ezrekhez szólok, száz lesz, aki meghallja, tíz lesz, aki el is indul, de csak egy lesz, aki nem tévelyedik el. Az az Egy mindent megér!”

Ha te is magadra ismertél és neked is vannak ilyen téves gondolataid, de tetszik amit csinálunk és szeretnél te is sikeres lenni egy laptoppal vagy egy telefonnal és kihozni a maximumot a saját globális üzletedből, ráadásul otthonról, akkor írj egy üzentet és beszéljük meg, hogyan tudsz te is elindulni ezen az úton!

Milyen egy ütőképes hálózatépítő?

Milyen egy ütőképes hálózatépítő?

Amikor csatlakoztam a DXN üzlethez, az volt az első kérdésem a szponzoromhoz, hogy „Itt hogyan kell viselkedni?”

„Mit kell csinálnom és mit kell tanulnom?”

Senki nem profiként kezdi a hálózatépítést, de azzá válhat, ha hajlandó tanulni, fejlődni és nyitott a fejlődésre. Ezért, adok egy kis segítséget, hogy milyen egy igazán ütőképes hálózatépítő. Természtesen egy nagyszerű cég, egy hálózat is kell ahhoz, hogy kiváló vezetővé válj.

„A hálózatszervezés – tanulás és tanítás. Mint tanító tudom: akkor végeztem jól a dolgomat, ha valaki, akivel együtt dolgoztam, maga is hatékony tanítóvá válik.” – Butwin Robert: MLM hálózatszervezés profi módon

Egy jól megalapozott hálózatépítéshez egy ütőképes hálózatépítőre van szükség!

Milyen az ütőképes hálózatépítő?

  • a legjobb környezetben dolgozik, azaz a cég és a hálózat amit képvisel!
  • Tisztában van képességeivel, ismeri Önmagát, a szakmáját és a munkáját!
  • Képes nemet mondani arra, ami nem segíti munkáját és nem szolgál másokat.
  • Fontos emberekre alapoz, akiktől tanul, fejlődik. Ezek a mentorok, tanítók, akik segítik munkáját, fejlődését.
  • Tudja mit akar és azt hogyan akarja elérni. Írásos céljai vannak, amelyek hosszútávúak, érthetőek tervszerűen ér el.
  • Mindig odafigyel az üzletre, folyamatosan tanul, fejlődik, előre tekint és az eredményekre koncentrál.
  • Tudja hol történnek fontos események, sőt a legjobb, ha ő diktálja azokat.
  • nagyszerű csapatjátékos, tiszteli az alsó és felső vonalat. Csapatként tud együtt dolgozni a vele egy hálózatban tevékenykedő, és hozzá hasonló elhivatott üzletépítőkkel.
  • Kiváló munkát végez, a legjobb módszereket használja és ismeri a siker titkát.
  • Tudja, hogy kit hogyan nyerjen el a csapattársának, valamint ezt művészien alkalmazza.
  • Egy ütőképes hálózatépítő nem szégyenli a pénz, amiért keményen megdolgozott. Tudja, hogy járnak a juttatások és a jutalmak, tudja mit kezdjen velük. Stabil, erős alapot épít belőle az életéhez. Élvezi a megérdemelt részét.
  • Vezetésre törekszik, mert tudja abban van az igazi erő. Tisztában van a vezetés előnyeivel és hogy ez felelősséggel jár. Vezetőként inspirációt adhat másoknak és segítheti útjukon.

Az ütőképes üzletépítő SZABAD!

  • Számukra az elsődleges cél az, hogy megteremtsék saját szabadságukat. Ezért képesek nagyon keményen dolgozni. A hálózatépítés, a Network marketing a szabadság üzlete, ki ezt megérti, az mindent megértett és mindent meg is tesz a saját és családja függetlenségéért.
  • A szabadság az ütőképesség létformáját jelenti. Az ütőképes hálózatépítő tudja, hogy van választása, szabadsága és semmit nem tesz kényszerből. Tudja és érzi is, hogy a legjobb utat, leghelyesebb döntést hozta.
Szeretnél ütőképes hálózatépítő lenni és a szabadság üzletét választani?

Akkor írj üzenetet, ismerj meg és dolgozzunk együtt a szabad életért, ahol megvan a választás szabadsága és az előrejutás!

Hogyan lehet egy kávé egészséges?

Hogyan lehet egy kávé egészséges?

Kávézz Te is magas vérnyomás, gyomorégés és savasodás nélkül!

 

A DXN ganodermás kávék kíváló minőségű, instant brazil arabica kávét és bio termesztésű ganodermát tartalmaznak.

Megfelelő-e számomra a DXN ganodermás kávé?

Igen, ha szereted egész nap energikusnak érezni magad, ha szeretsz éjszaka nyugodtan és jól aludni, ha szereted a kávé ízét és hangulatát, és ha olyan kávéra van szükséged, ami nem okoz gyomorégést, ami segíthet beállítani a helyes vérnyomást, és lúgosító hatása van.

 

Miben más?

 

A DXN ganoderma tartalmú kávéi nem tartalmaznak mesterséges színezéket, tartósítószert és ízfokozókat.
Minden zacskó DXN kávé ganoderma kivonatot tartalmaz, így egy olyan élvezeti cikk válik elérhetővé, mely a ganoderma gyógygomba jótékony hatásának köszönhetően nem csak ízében, hanem a szervezetre gyakorolt pozitív tulajdonságaiban is egyedi. (A ganoderma gomba semmilyen mellékízt nem okoz, csak a minőségi kávé ízét lehet érezni.)

Jó lenne a saját magadon megtapasztalni a ganodermás kávé egész szervezetre gyakorolt hatását?

Próbáld ki és élvezd a különbséget!

Javasolt elkészítés: 1 zacskó kávéhoz öntsünk 2 dl max. 80°C-os vizet. (Az adagok felezhetők, harmadolhatók).

Minden doboz kávé 20 tasak kávét tartalmaz. Így ízlés szerint egy dobozból, akár 20-40-60 adag kávé is készíthető.

Általános tapasztalat, hogy aki korábban több csésze hagyományos kávét fogyasztott nap, mint nap, az le tudja csökkenteni a kávé adagját napi 1-2 csésze ganodermás kávéra – hosszantartó pozitív hatásának köszönhetően.

A DXN által gyártott kávék közül jelenleg hat féle kerül forgalomba Magyarországon.

DXN Black Coffee – Erős fekete kávé

– Brazil arabica kávé + ganoderma

– Ízesítés nélkül – markáns erős, karakteres íz

– Egy zacskóból 2-3 adag kávé is készíthető

– Ízesítsd kedved szerint: mézzel, cukorral, tejjel, tejporral vagy csak idd feketén.

– Paleolit védjeggyel rendelkező Paleo termék

– laktózmentes, gluténmentes

 

DXN Cream Coffee kávé

– Lágy, krémes (növényi tejporral), cukormentes

– Kíváló minőségű brazil arabica kávé növényi eredetű tejporral és ganodermával

– Ha cukor nélkül, de mégis lágyabban szereted a kávét, akkor ez egy jó választás Neked.

– Ízesítheted bármilyen édesítővel.

– Egy zacskóból 1-2 adag kávé is készíthető.

– laktózmentes, gluténmentes

 

Lingzhi Coffee 3 in 1 ganodermás kávé

– ebben minden benne van: Brazil arabica kávé, ganoderma, nádcukor, növényi eredetű tejpor

– Sokunk kedvence, kellemes íz, hosszantartó hatás.
– Egy zacskóból 1-2 adag kávé is készíthető. Csak víz kell bele (max. 80°C -os) és már kész is. (Aki szereti a tejet, vagy még édesebben szereti, az kedve szerint ízesítheti).

– laktózmentes, gluténmentes

Zhi Mocha Cappucino – az igazi cappucino íz

– Az arabica kávéhoz, a ganoderma, a nádcukor, és a növényi eredetű tejpor mellé még kakaóport is kevernek. Így egy igazán különleges, kényeztető, egész napra frissességet adó kávékülönlegességhez jutunk.

– Laktózt és glutént tartalmaz.

DXN White Coffee Zhino – a „fehér kávé”

 

– Egy igazán különleges, kényeztető kávé, ami a cappuccino rajongóinak az új kedvence.

– A kiváló minőségű instant kávé, kávékrémpor és a Ganoderma-kivonat harmonikus keveréke, melyet egy selymes lágy habréteg koronáz.

– A kávé és a tejszín harmóniája egy krémesen sűrű, habos kávét eredményez. Nagy kedvencünk nekünk is. Édesség helyett is kíváló kényeztetés.

– Egy zacskóból 3-4 adag kávé is készíthető.

– Laktózt és glutént tartalmaz.

DXN Maca Vita Cafe

– Kiváló minőségű brazil instant arabica kávé növényi eredetű tejszínnel, nádcukorral, ginzeng por, Maca (Lepidium meyenii) por, és Ganoderma-kivonat hozzáadásával.

– Rendkívüli energiát ad.

– Az íze először szokatlan lehet, de néhány alkalom után nagyon meg lehet kedvelni. Érdemes előszőr kóstoló csomagban kipróbál

 

DXN Maca EuCafé

– Kíváló minőségű brazil instant arabica kávé növényi eredetű tejszínnel, nádcukorral, Maca (Lepidium meyenii) por, és Ganoderma-kivonat hozzáadásával.

– Egy zacskóból 1-2 adag kávé is készíthető.

– Az íze először szokatlan lehet, de néhány alkalom után nagyon meg lehet kedvelni. Érdemes előszőr kóstoló csomagban kipróbálni.

Zhi Coffee Classic filteres ganoderma kávé

Ganoderma-kivonatból és tökéletesen pörkölt kávébabból készült cukor hozzáadásával.

1 filtert leforrázunk, nagyobb mennyiséget is készíthetünk belőle. Kellemesen lágy ízű, élvezetesen telt aromájú ital, azoknak akik szeretik a török kávét.

Laktózmentes, gluténmentes.

 

Hogyan tudsz rendelni és vásárolni DXN termékeket?

1.Látogass el a honlapunkon a termékekhez, itt találsz egy webáruház oldalt.
2.Nézd végig a termékeket, és válaszd ki, hogy melyiket szeretnéd megrendelni.
3.Majd kattints a Kosárba tesz gombra.
4.Állítsd be, hogy hány darabot szeretnél vásárolni! Ha 1 darabnál többet, írd át a számot a kívánt mennyiségre majd nyomd meg a Módosít gombot.
5.A kosár tartalma mindig felül jelenik meg, ezért ahhoz, hogy tovább folytasd a vásárlást, csak lefelé kell görgetned az oldalt.
6.Ha minden terméket kiválasztottál kattints a Megrendelem gombra.

 

Kedvezmények:

•Ha megrendeléseddel egyidejűleg a Tagsági Szerződést is elküldöd, akkor jogosult vagy a törzsvásárlói árra. A tagsági regisztráció díja egyszeri 5.000 Ft. Csupán egy terméket kell évente megvásárolnod ahhoz, hogy bent maradhass a rendszerben és nagykereskedelmi áron vásárolhass! Regisztrálnod akkor érdemes, ha hosszú távon akarod vásárolni a termékeket és ezért élni akarsz az alacsonyabb törzsvásárlói árkedvezménnyel vagy ha élni szeretnél az üzletépítés marketing tervében szereplő piacszervezési és reklámtevékenységi jutalékkal, jövedelemmel!
•További regisztrációs lehetőségekről itt tudsz tájékozódni >>>

Fizetési módok:

• előreutalással
• utánvéttel
• vagy online bankkártyás fizetéssel.

 

Szállítási módok:
Személyesen átvehető:

•Budapesten – a Teréz krt. 8. szám alatt a DXN Shopban
•A pontos címről, és nyitvatartásról a webáruházban történő megrendelést követően kapsz visszaigazoló e-mailt.

GLS-sel történő kiszállítás esetén:

•1.000,- Ft előre utalás esetén 0-5 kg-ig
•1.200,- Ft előre utalás esetén 5-10 kg-ig
•1.900,- Ft utánvétes fizetés esetén 0-5 kg-ig
•2.300,- Ft utánvétes fizetés esetén 5-10 kg-ig

30.000 Ft értékű megrendelés felett előre utalás és utánvét esetén is ingyenes házhozszállítás.

 

GLS CSomagPontokra történő kiszállítás esetén:

•1.100,- Ft előre utalás esetén 0-40 kg-ig
•1.100,- Ft utánvétes fizetés esetén 0-40 kg-ig

30.000 Ft értékű megrendelés felett előre utalás és utánvét esetén is ingyenes házhozszállítás.

 

 

 

Keress meg bátran most!

Deliné Sorger Brigitta

E-mail: sorgerbrigi@gmail.com

Mobil: +36 30 38 77 432