aPROpó – DXNPRO rendezvény beszámoló

aPROpó – DXNPRO rendezvény beszámoló

2020 márciusban már izgatottam készültünk a DXN 12.születésnapjára, hogy újra találkozzunk és elismerjük a munkatársak munkáját. 

Amikor bejelentették, hogy akkor karantén, azt hittem csak két hét lesz az egész és újra minden a régi lesz. Azóta 20 hónap telt el. 

Még a nyár végén örömmel jelentette be a központ, hogy októberben végre személyesen találkozhatunk, hosszú idő után újra megrendezik a DXN születésnapi rendezvényét. Ennek az álomnak gyorsan véget vetettek az újabb korlátozások. 

Végetelül szomorú voltam, hisz ez alatt a 20 hónap alatt többen minősültek a csapatomban, régen találkoztam velük, főleg azokkal akik nem Maygarországon élnek. Új csapattársaink is lettek, akikkel szivesen megismerkedtem volna személyesen. 

Néhány DXN vezető nem nyugodott bele, hogy nincs személyes kapcsolat, rendezvény és cselekedtek. Létre jött a DXNPRO Facebook csoport, november 20.-án pedig megvalósult Budapesten DXNPRO rendezvény.

Próbáltam a napi teendők mellett én is kivenni a részemet és segíteni a rendezvényt, hogy zökkenőmentesen történjen minden. 

A DXN lehetőséget biztosított azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni, hogy online közvetítették az eseményeket, tehát nagyon nagyon sokan voltunk online és offline. 

Szponzorommal Judittal, valamint férjével és kecskeméti csapattársakkal mentünk volna fel Budapestre. Sajnos ők is elkapták a covid-ot és így szombaton egyedül mentem fel Budapestre.

Nem sűrűn járok fel, így kisebb szervezés vette kedzetét, mert úgy voltam vele, akárhogy de én megyek és ott leszek. Így lett.

Nagyszerű és megható érzés volt újra látni azokat az embereket, akikkel ezalatt az idő alatt csak online beszélgettünk, dolgoztunk, alkottunk. 

A munka nem állt meg, én is minősültem és felemelő érzés volt újra a színpadon állni, beszélni ami a szívemben van.

De milyen megható volt hallani a többi minősülteket is, hogy micsoda utat jártak be idáig és mennyire várják, ahogy én is a folytatást, a közös munkát. 

 Amikor MLM üzletet kerestem, tudtam, hogy egy olyan hálózatot akarok, ahol érték az ember, a gondolatai, az akarata, a szavai. 

Ma sem gondolom másképp, hogy az MLM és így  a DXN a világ leszebb üzlete, mert emberi kapcsolatokra épül, és akkor lesz értékes hálózatunk, ha figyelünk egymásra és az értékeinkre. 

 

De van itt még valami nagyon izgalmas!

Tehát, tekintsünk be a kulisszák mögé, milyen fantasztikus hangulatba történt a rendezevény szervezése. 

Szeretem azokat az embereket, akik nem csak a szépet, a csillogást mutatatják, hanem a valóságot és az emberi oldalukat is. Igazán jó érzés egy ilyen szuper csapathoz tartozni, a pillanatokból részesedni. 

LEGYÉL TE IS CSAPATUNK TAGJA

Itt tudod megtenni az első lépést:

KÉRDÉSED VAN? 

Keress meg bártan elérhetőségeimen:

A DXN Világ Direkt értékesítési ranglistán a 15.!

Óriási meglepetés várta a DXN csapatot, a DXN tagokat és munkatársakat április 24.-én, ugyanis DSN Global kihirdette az első 100 listát! Én már nagyon vártam az eredményt! Ez egészen elképesztő és egyben óriási büszkeség! 2017-ben a DXN a 22. helyen állt. Most a DXN a 15. legnagyobb direkt értékesítő vállalat a legújabb DSN Global 100 listán a 2018-as nettó forgalom alapján 1,25 milliárd USA dollárral. Gratulálunk minden DXN tagnak és DXN munkatársnak! Találkozunk a csúcson! De ugorjunk vissza egy kicsit!

Eredmények az elmúlt években: 

2009-ben a DXN a világ értékesítési listán a 40. helyet foglalta el. 

Két évvel később, 20011-ben már a 28. helyen végzett, majd 3 évvel később 2014-ben a a 25. helyen állt a cég. 

2015-2016-ban a 24. volt majd évente ért el egyre jobb eredményeket, ezzel bizonyítva, hogy fantasztikus termékeket képviselünk, és nagyszerű az előrehaladás is. 

Tehát 2017-ban már a 22. helyen állt, de amit 2018-ban produkált a cég, arra én sem számítottam, vagyis az elégedett fogyasztóknak köszönhetjük és a DXN munkatársaknak, hogy a cég, a DXN már a világon a 15. helyen áll 2018-as forgalom alapján

Gratulálunk minden DXN tagnak és DXN munkatársnak! Valamint már a világon 7 millióról 8 millióra növekedett az elégedett fogyasztók száma. Ez fantasztikus! 

Rátaláltam és megismertem a DXN-t és azonnal beleszerettem. Tudod miért? Mert megtaláltam azt, amit mindig is kerestem egy MLM üzletbe, ahogy képviselték a vezetőim ezt a szakmát, nyomulás, házalás, és nappaliban történő bemutatók nélkül. Kívülről lehet sokak számára csak egy MLM üzlet, de a DXN minket, engem, a családomat mindig nagy nagy szeretettel vártak és várnak, valamint én is várom a DXN tagokat. Öröm velük együtt dolgozni, megismerni őket és látni, segíteni a siker felé vezető úton. 

 Az eredmények beszélnek helyettünk, hogy fantasztikus helyen vagyunk, biztonságban, egyre jobban, egyre feljebb. 

De van itt még valami!

Ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, ahhoz egy dolgot kell tennünk, a legjobbakkal kell együtt dolgoznunk! 

Ezért képviseltem tavaly és idén is a DXN-t az Év Anyavállalata versenyen is. Akkor a 28. helyen végeztem és ennek nagyon örültem. 

Idén remélem bekerülök az első 10-be. Annak végtelenül örülnék és annak is, hogy ezzel több ezer embernek mutathatom meg, hogy egy MLM üzlet is járható út! 

Csatlakozz a DXN csapatunkhoz!

Mert a siker tervezhető! 

Hogyan válassz magadnak mentort egy MLM üzletben?

Hogyan válassz magadnak mentort egy MLM üzletben?

Már írtam arról, hogy „Milyen a jó szponzor„, de most arról szeretnék neked tájékoztatást adni, hogy hogyan válassz magadnak szponzort egy MLM üzletben. Ugyanis lehet nagyon tetszik az az MLM cég, amit kinéztél, megvizsgáltál, de ha melléfogsz, akkor el is mehet a kedved az egésztől, sőt be is zárod a lehetőség nagy kapuját. Hogy ez ne történjen meg veled, érdemes szponzorválasztásnál ezekre a pontokra, tulajdonságokra odafigyelni.   Általában ahhoz csatlakozunk, akitől először hallunk az üzletről. Egy hagyományos offline azaz személyes találkozásnál, egy bemutatónál eldöntheti az ember szinte azonnal, hogy tetszik -e neki a cég, a termékek és csatlakozik vagy sem. Az Online világban azért ez másképp van. Az első találkozás egy üzenet, egy Skype vagy egy telefonhívás. Itt nincs szükség arra, hogy a szponzorunk a közelünkben, egy városban éljen velünk, mert elég a kommunikációhoz egy online felület, messeger vagy email stb.. Rengeteg anyag áll rendelkezésre online, és nagyon sok könyv is foglalkozik az online hálózatépítéssel. Nagyon sok online anyagot, segédanyagot is megtalálsz a zárt online felületeken amit a cég biztosít ingyen, valamint motivációt is hallgathatsz, sikertörténeteket a webkonferenciákon.  Fontosnak tartom viszont azt, hogy szponzroddal rendszeresen kommunikálj, ha bármire szükséged van abban segíteni tudjon és el tudd fogadni a tanítását, tanácsát. A szponzorod rendszeresen frissítse az internetes felületeit, hogy lásd aktív.  

Mi alapján válassz magadnak szponzort egy MLM üzletbe?
Aktív üzletépítőhöz csatlakozz!

Sokan hiszik azt, hogy csak ahhoz érdemes csatlakozni, aki már eredményt ért el. Ez nagy tévedés! Minél több ember van feletted, annál több segítségre számíthatsz. Nem baj, ha szponzorod egy lelkes kezdő és még nem mercivel jár. Ahhoz cssatlakozz, aki lelkes, aktív és segítőkész, hajlandó folyamatosan fejlődni és ezt a tudást átadni csapatának, neked is. A figyelemre méltó üzletépítő az, akinek a forgalma hónapról hónapra növekszik.  

Képes arra megtanítani amit ő is tud!

Egy jó vezető képes türelemmel, alázattal, érthetően tanítani. Ha nem érted, nyugodtan kérdezz, ez a szponzor feladata, hogy ha kell többször is elmagyarázza a dolgokat. Még szeptemberben hallottam azt a mondatot, hogy jó szponzor az, aki megtanít hogyan játsz le egy „meccset” de nem megy ki helyetted a pályára.

„Jól vésd az eszedbe: nem olyan embert keresel, aki sok pénz keres. Olyan embert keresel, aki képes megtanítani téged arra, hogy TE sok pénzt keress!”

Egy potenciális szponzortól ne azt kérdezd meg, mennyi volt a jutaléka, vagy hogy mióta dolgozik az MLM üzletben, hanem azt, hogy meg tud-e tanítani az üzletépítésre téged?!   Hogyan csatlakoztam a DXN üzletéhez? A szponzorom édesanyaként dolgozott a DXN-ben, nagyon aktív volt és mindig láttam az online megjelenését. Idővel követni kezdtem, de bevallom őszintén elsőre nem mertem rákérdezni, hogy mi is a DXN, hogyan működik, meg lehet-e ezt csinálni és hogyan? Aztán döntöttem és mivel szerencsémre egy városban laktunk, így egy kávé mellett meg tudtuk beszélni a részleteket. Mi tetszett meg benne? A nyomulás nélküli, etikus kommunikáció! Nekem ez volt a legfontosabb szempont. Kinél mi a döntő mondat, kisugárzás, érzés? Azt mindenki maga érzi és dönti el. Azóta sem bántam meg egy percre sem, hogy a DNX termékeit, kávéit fogyasztjuk és a legjobb döntésem volt, hogy csatlakoztam Judithoz mint üzletépítő!   Ha neked is vannak feltételeid, hogy milyen legyen egy számodra felépíthető MLM üzlet és milyen legyen egy szponzor, akkor írj nyugodtan egy üzenetet és megbeszéljük a részleteket, aztán magad döntheted el, hogy részesedsz-e a DXN globális forgalmából!

Tévhitek az MLM-ről!

Tévhitek az MLM-ről!

Milyen tévhitek léteznek még mindig az network marketiggel kapcsolatban? Miért van az, hogy aki kívülről szemléli a dolgokat, az MLM-et átverésnek, lehúzásnak tartja, és akik komolyan hálózatot építenít nem érti, más miért nem látja azt amit ő? Miért van ez az órási kontraszt?
A világ folyamatosan változik! Ha a régi szabályok szerint építeném a network marketing vállalkozásomat, akkor biztos, hogy nem csatlakozok a DXN-hez, sőt meg se akarnám ismerni!
Miért? Mert, ezeket biztos nem akartam csinálni:
•Vegyél meg egy csomó terméket (akár több százezer forint értékben) majd csinálj bemutatótermet a nappalidból és sózd rá bárkire a termékedet aki épp az otthonodba lép!
•Telefonálj, házalj, nyomulj, tukmálj!
•Minden hétvégén tréning, továbbképzés és előadások, tanulás, tanulás, munka, munka! És hol marad a család, önmagam?

Magában az MLM mint üzleti modell és lehetőség nagyon vonzott, tetszett. Mindig is tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, viszont nem akartam azokat a dolgokat csinálni, amit hallottam, ”tudtam„ vagyis azt hittem, hogy tudok az MLM-ről. Elhittem ugyanis, hogy a network marketing rossz, csak pénz lehet veszíteni vele.

Hogy kezdődnek ezek a történetek?
•Mindenkinek van olyan ismerőse, aki pénzt veszített a network marketinggel!
•Vagy ismer olyan embert, aki ismert olyan embert, aki pénzt veszített a network marketinggel!
•Vagy ő maga az, aki pénzt veszített a network marketinggel!
Egy jól megvizsgált és jól kiválasztott network marketing céget érdemes válaszani, mint pl. a DXN-t. Én megvizsgáltam, hogy a
•DXN mióta áll fenn, és hogy növekszik-e!
•Megbízhatók-e és kezdetben meg tudom-e fizetni az indulást!

 

A régi idők marketingje, módszere már régen lejárt, elmúltak. Felváltotta az online marketing, az empatikus üzletépítés!
Az ember maga döntheti el, szeretne-e szabad, anyagilag független életet élni, vagy sem!
Szeretné-e megismerni a DXN termékeit, kipróbálni egy másfajta egészséges kávét!
Szeretné-e megmutatni másoknak azt amit ő tud, átadni a tudását és jobbá tenni ezzel mások életét!
Szeretne-e elismerést a munkájáért, szeretne-e színpadon állni és elmesélni az ő sikertörténetét!
Azaz kialakult egy laptoplifestyle stílus, egy életforma, amivel akár édesanyaként vagy mindig elfoglalt vállalkozóként is több száz vagy akár több ezer embert elérve otthonról vagy bárhonnan, bármikor felépíthet egy több országra kiterjedő online vállalkozást!

A DXN csatlakozásomkor biztosított ingyenes online felületet, ahonnan kommunikálhattam, saját feltöltött webáruházat, oktatási-, ésvideóanyagokat, valamint a személyes-, vagy csoportos konzultációkat, ha szükség volt, vagy lesz rá. Ezt adom át csapattársaimnak és velük együtt folyamatosan fejlődök.

 A legnagyobb versenyt a két éned vívja egymással: ”aki vagy” és ”aki lehetnél„.- Nyíri Zoltán

Mentorként nem az a feladatom, hogy kimenjek a pályára és lejátszam helyetted a meccset! Az a feladatom, hogy kihozzam belőled a legjobbat!
Segítek meglátni azt a hatalmas erőt, tehetséget, kitartást, hitet, magabiztosságot, ami benned van, azt az embert, aki képes a céljait létrehozni és megvalósítani!!
Mert képes vagy rá!

A világ rád vár, hogy végre megmutasd magad! Nyiss a világ felé, lásd meg micsoda lehetőség lehetne a kezedbe, ha végre döntenél!
Hajrá! Írj egy üzenetet és megmutatom, hogyan tudsz felépíteni egy több országra kiterjedő online üzletet anélkül, hogy diplomás online guru lennél!

Vetés- aratás törvénye!

Vetés- aratás törvénye!

Vajon 100 emberből miért csak 2-3 ember éri el a mesés életet? Miért csak 2-3% az, akik a többi 98% hibáiból él?

A sikered tervezhető! Mennyire vagy tisztába a vetés-aratás fogalmával? Óriási jelentősége van a jövődre nézve!

Egy kis érdekesség a Marshmellow tesztről! A videóban a gyerekeknek egy pillecukrot adnak. Ha kibírják, hogy ne egyék meg addig amíg a hölgy vissza nem jön, akkor kapnak még egyet.

Mi a teszt lényege? Vajon megtesszük-e azokat a lépéseket a sikerért, és az eredmény dupla akkora lesz vagy inkább érzelmeinkre hagyatkozunk és az azonnali kényelmet válasszuk? (pl a kényelmes alvást választjuk vagy a tanulást? A tv-t vagy az Önfejlesztő olvasást? Azonnali fizetést vagy később a hatástöbbszöröződésnek köszönhetően az álomfizetést?)

„A stanfordi egyetem kutatói a hatvanas években végezték el először a „Marshmellow tesztet”, aztán 18 évig nyomon követték a kísérletben részt vevő gyerekek életét, s megállapították: azok a gyerekek, akiknek megvolt a képességük, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában, boldogabbak, elfogadottabbak az életben.”

VETÉS – ARATÁS!

Felnőttként hajlamosak vagyunk elfelejteni, mi mindent tettünk egy szakmánkért.

Korán felkeltél, tanultál hosszas órákon át. Teltek a napok, teltek a hetek, az évek.

Tudtad, ha a kívánt szakmát meg akarod szerezni, előtte tenni is kell. Nem kaptál egyebet cserébe, csak egy 1-5-ig osztályzatot.

Ha nem vagy céltudatos, és nem tartasz ki, nem érzed, hogy ez a te utad, ez a te hivatásod, akkor valószínű ezeket az „áldozatokat” nem teszed meg érte.

Megvan a szakma, majd elkezdesz munkát keresni. Aztán sikerül munkát találni, büszke vagy és megkönnyebbült, végre beért a gyümölcs,  az amit oly sok évig dédelgettél, és oly sokáig ápoltad, gondoztad nap mint nap.

Feltetted valamikor is magadba a kérdést, hogy „ah ennek semmi értelme”? Ennek úgysem lesz eredménye? Ugye, soha meg se fordult a fejedbe, mert tudtad és érezted, hogy meg tudod csinálni!

Se a szakmádat, de diplomádat, semmit nem adtak és nem is adnak ingyen. Mindig mielőtt elérnél valamit, a vetés- aratás törvénye alapján élsz. Így van ez az Network Marketing vagy a vállalkozói szakmában is. Tévedés, ha azt gondod, hogy nem kell ehhez jó pár év, de kell!

„A siker nem egy egyszeri nagy, hanem sok apró cselekedet eredménye – Arisztotelész”

LEHETŐSÉG VAGY KIFOGÁS?

Én is belefutottam már abba a kifogásba, hogy az MLM egy lehúzás és „én fizessek azért, hogy dolgozzak?” Sajnos, hajlamosak vagyunk elfelejteni, mi mindent megtettünk azért, hogy elérjük a céljainkat. Pedig az MLM, benne a Network Marketing, ami szinte teljesen kinyitja a világot számunkra egy óriási lehetőséget nyújt olyan embereknek is, akik nem biztos, hogy megtehetik, hogy eljárjanak bemutatókra, megszervezzenek egy találkozót.

  • Ilyenek pl. az édesanyák, akik szeretnének pénzt keresni, de gyermekük mellett akarnak maradni. Nekik az Online MLM egy óriási lehetőség.
  • Itt vannak az éjjel nappal dolgozó vállalkozók, a stressz, „a nélküled nem megy a vállalkozásod”, ott kell lenni, mert ha nem abból vagy veszteség, vagy káosz lesz.
  • Azt tapasztalom, hogy aki, munkavállaló és kötött munkaidőben dolgozik, utálja a hétfőt! Húzza a strigulát, mennyi van még hátra péntekig. Ja, hogy még gyerek is van, akkor jön a hétvégi, főzés, tanulás, takarítás stb… És hol van a hétvégi pihenés? Szeretnél elmenni, kikapcsolódni a családdal vagy barátokkal, felejtsd el!

Elmegy az élet, elfolyik az időd, szép lassan percről percre! Minden hétfőn minden kezdődik előlről. A napjaidat egy „dobozban” éled, a fizetésed minden hónapban ugyanannyi és tudod, meddig elég, meddig nyújtózkodhatsz.

A Network Marketing egy óriási lehetőség. Nagyon sok mindent megtudhatsz saját magadról és a téged körül vevő világról ezáltal:

  • Nem is kell eladni, mert alapból, ha valaki hálózatot épít, akkor abba benne van a termék.
  • Gondolkodni csak nagyban érdemes, erre tanítanak meg a jó vezetők.
  • Mindig mindenben kapsz segítséget.
  • Feszegetheted fizikai és mentális határaidat. Tudjuk, hogy a kincsek, a komfortzónán kívül van, a kérdés az, hogy ki mersz-e menni?
  • Pontos tervezéssel és Önszorgalommal fel lehet építeni egy nemzetközi hálózatot és el lehet érni egy mesés fizetést, azaz a passzív jövedelmet.
  • Az emberek nem is annyira ellenszenvesek és a világ nem is annyira veszélyes!
  • A világ barátságos és megismerheted ennek értékeit is.
  • Világszemléleted megváltozik, és nem szabsz határt sem magadnak sem a céljaidnak!
  • Kiderül, kik azok, akik igazán szeretnek és támogatnak!
  • Megszállott Önfejlesztő leszel, és nem sajnálod a pénzt kiadni egy motivációs vagy szakmai konferenciára.
  • Elhiszed, hogy ezt meg lehet csinálni és képes is vagy rá!
  • Minden eredményedért elismernek!

 

100 emebrből 2-3 ember pontosan tudja és tisztában van a vetés- aratás törvényével. Megteszik azokat a lépéseket, amik előre viszik Őket. Minden nap tesznek céljaikért és kivárják, hogy idővel learathassák a termést. Tartozz te is ahhoz a 2-3 emberhez! 

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a sikered tervezhető, de az utat neked kell megtenned?

Tarts velem és segítek elérni a célt egy finom kávéval!