Miért dicsőítem a DXN termékeit? Miért pont ennek a cégnek a termékeit képviselem? Miért vagyok töretlenül a DXN üzletépítője? Mert bizonyított!
Ha eddig nem hittél a Spirulina, azaz a zöld vérnek ami egy kék zöld alga, akkor most olvasd el ezt a történetet rólunk!
Két kislányom van és ahogy ennek rendje és módja szerint működni szokott, az óvodát a sorozatos betegségek követték. Meg se tudom számolni mennyi éjszakát töltöttem aggódva az ágyuk mellett. Figyeltem, nem mertem elaludni, féltem, hogy akkor történik valami rossz. A betegségek mellett ott volt a bűntudat, hogy rengeteg gyógyszert, antibiotikumot és egyéb „segédeszközöket” adtam a gyerekeknek, de valamivel meg kell gyógyítani, ugye?
Elsős lett a nagyobbik lányom, de még mindig beteges. A kisebbik lányom ő jobban bírta a strapát, de sokszor ő is lebetegedett. Sokszor hívtak szinte minden hónapban, hogy a lányom lázas menjek érte, tüdőgyulladás stb… Ez ment az első évben, rohangálás iskola és orvos között. A hiányzása 135 óra. Hu, pótlások következtek, és tudtam, ha egy beteg gyerek ránéz már estére beteg lesz. Így is lett!
Aztán történt valami!
Rengeteg jobbnál jobb minőségű vitaminokat is kipróbáltunk, de mindegyik egyenlő volt a nullával. Aztán történt valami. A szponzorom megmutatta a Ganodermás kávét, így kerültem kapcsolatba a DXN termékeivel. Kipróbáltuk a DXN Spirulnát, ami furcsa volt eleinte, mert sós. meg mondom őszintén nem sok reményt fűztem hozzá, mivel ebből az utcából már megjöttem. Minden nap 1, télen 2 szem mind a két lánynak. Egyszer csak azt veszem észre, hogy nagyon erős a fogásuk, éberebbek és enyhe náthán kívül kétszer voltak komolyabban betegek (torokgyulladás) az iskolai évben. A második osztály 100 óra hiányzással zárult.
Mit történt azóta?
Adtam mind a két lányomnak napi 2 szem Spirulinát, majd elkezdődött a harmadik osztály a nagyobbik lányomnak a kicsinek meg a második. Az év elején iskolát váltottunk és ilyenkor a kis szervezeteket a környezetváltozás meg szokta viselni. Semmi! Majd jön a hasmenéses vírus, ami végigtarol az iskolán, de a gyerekeim épek és vidámak. Pedig a kisebbik lányom ő jeleskedik a hasmenéses betegségekben. de neki sincs semmi baja. Majd télen az influenza és egyéb torokgyulladásos betegségek. Még mindig semmi!
Eljön az év vége!
Mind a két gyerekem 0 óra hiányzással zárja az évet!!! A bizonyítványt lefotóztam, hogy bizonyítékom legyen a történet megtámasztásához.
Az az érzés, hogy nem kell aggódnom és malmoznom a gyerekeim ágya felett, hogy egészségesek és vidámak az felbecsülhetetlen. Amikor nem kell aggódnod azon, hogy befullad a gyerek és nem kell rettegned, ha este egyedül maradsz velük. Mert van megoldás.
Tudom, idővel a gyerekek immunrendszere is fejlődik, erősödik, de ezt a kis fejlődő szervezetet érdemes megtámogatni, mert így ők is sokkal jobban érzik magukat, és mi szülők is sokkal nyugodtabbak vagyunk!
Legutóbbi hozzászólások